2023.09.10. 10:00
Ünnepelt a zalavégi plébánia Szent György karitász csoportja
Megalakulásának ötödik évfordulóját ünnepelte a zalavégi plébánia Szent György karitász csoportja a minap.
A szentmisét (b-j) Kovács Sándor, Szalontai István és Szeghy Csaba mutatta be
Forrás: ZH
Ez alkalomból a zalavégi római katolikus templomban ünnepi szentmisét mutatott be Szalontai István plébános, koncelebrált Szeghy Csaba zalaszentgróti, valamint Kovács Sándor nemesapáti plébános.
István atya szentbeszédében kiemelte, nagyon fontos a segítés, de mindig szem előtt kell tartani, hogy mi a célunk. Önös érdekek vezetnek-e, vagy pedig az Úr Jézus Krisztust látjuk meg a legkissebben, a rászorulóban is? A segítést sem lehet „túlzásba vinni”, hiszen a saját családunknak is szüksége van ránk, emelte ki Pókaszepetk plébánosa.
A szentmise végén István atya emlékplakettel, valamint emléklappal köszönte meg a zalavégi és a zalabéri önkéntesek, illetve a rendszeres és az alkalmi segítők szolgálatát.
Az ünnepség a művelődési házban folytatódott, ahol Szalonti István az elmúlt öt év életképeivel színesített beszámolóját hallgathatták meg a jelenlévők. Ezután kötetlen beszélgetés és szeretetvendégség következett, amelyen a segítők és a rászorulók felidézték az elmúlt öt év örömeit, bánatait, emlékeit.