A kosárlabdázásban megtalálta számítását a nagykanizsai Hocz Erika

- A nagykanizsai Maort-telepen nőttem fel, az egykori Kun Béla iskolába jártam (ma Nagykanizsai Tankerületi Központ) - mesélte. - Arra is jól emlékszem, hogy 1963-ban alakult meg a sportiskola Nagykanizsán. Mivel az akkori 175 centiméteremmel magas lánynak számítottam az akkori testnevelő tanárom ajánlására Kaczor Jenő a sportiskola kosárlabda szakág vezetője leigazolt. Olyan jól ment minden, hogy egy évvel később már megnyertük a korosztályos megyei bajnokságot, felkerültünk az NB II-be. Aztán 1967-ben már beválogattak az ifjúsági vidék válogatott keretébe. Nagyon megtetszett a kosárlabda, ahol végre elismerték a magasságomat és persze a teljesítményemet.

Hocz Erika elmondta: a magassága miatt gyötrelmes gyerekkora volt. A hirtelen nyúlása miatt mindenkit lehagyott, a tanárait, a fiú osztálytársait és szégyellte magát. Esetlennek érezte magát, sokan csúfolták.

- A kosárlabda kirántott a gödörből - folytatta. - A pályán előnynek számított a magasság, ami elismeréseket hozott, ráadásul nagyon jó barátokra tettem szert, akikkel ma is tartom a kapcsolatot. Aztán teltek az évek és mindössze kettő centiméter nőttem. Nem lettem extrán magas, de mégis maradtam center poszton, hiszen a kortársaimnál Nagykanizsán még mindig magasabb voltam. Olyannyira belelendültem a kosárlabdába, hogy az országos válogatott keretbe is beverekedtem magam. A lendület vitte a MÁV NTE együttesét és 1968-ban megnyertük az NB II.-es bajnokságot. Történelmet írtunk a csapattal, hiszen a következő szezont az élvonalban töltöttük. Abban a gárdában volt csapattársam például a nálam három évvel idősebb Gábor Erzsébet is, aki ma a női kosárlabdázás egyik motorja. A Mező-gimnáziumba jártunk mindannyian és ez nekünk még gimnazistaként sikerült, a mezőnyben a legfiatalabb a nagykanizsai volt. A rutin hiányzott, de azért nyertünk meccseket, tisztes helytállással nagyon szép szezont zártunk, bár búcsúztunk. Aztán újból az akkori másodosztály következett volna, de szétszedték a csapatot, sokakat leigazoltak más, NB I.-es együtteshez.

Hocz Erika például az ugyancsak NB I.-es székesfehérvári Videoton csapatához került, ahol szép négy évet töltött. Az érkezését követően második helyet szereztek a bajnokságban, a Magyar Kupát megnyerték. Jártak nemzetközi tornákra, sok válogatott és tehetséges játékos között szerepelhetett nagykanizsaiként is jól érezte magát. Majd az akkori NB II.-es Zalaegerszeg hívta, akik szintén szerették volna megnyerni a pontvadászatot. Erika szívesen visszatért a megyébe, közelebb a családjához. Ismét négy évet töltött a megyeszékhelyen, ahol teljesítették a célt, megnyerték a másodosztályt és aztán az élvonalban meneteltek tovább. Mindig kezdőként számítottak rá, aztán csapatkapitány lett. Abban az időszakban a Nemzeti Sportban minden hétvégi forduló után az újságírók összeállították az All Star csapatot, amiben szinte mindig szerepelt.

- Aztán hazatértem Nagykanizsára, családot alapítottam, 1981-ben megszületett a fiam, Dávid - mondta. - A Vágvölgyi Tamás edző vezette kanizsai csapatban néhány meccsre beszálltam. Tartva a sérüléstől 11 év aktív sportban eltöltött idő után befejeztem. De a mozgás szeretete megmaradt, hobbi kosárlabdázás mellett megtanultam síelni, háromszor átúsztam a Balatont, ugyanennyiszer lefutottam a félmaratont. Azóta igyekszem naponta legalább öt kilométert sétálni, ezzel is az egészséges életmódot fenntartani.

Hocz Erika legemlékezetesebb nagykanizsai pillanata, amikor megnyerték az NB II.-es bajnokságot és feljebb léphettek. Az olyan motivációt adott mindenkinek, ami meghatározta az életüket. Szerinte a nagykanizsai, hazai élvonalbeli meccsek hangulatára nem lehetett panasz, a Cserháti-csarnokba olyankor alig lehetett beférni annyian szurkoltak. Még ha olykor elmaradt a siker a közönségünk akkor is kitartott, biztatott, amire jó visszaemlékezni.

Hocz Erika a stafétát Mester Józsefné judo edzőnek adta át.