Hagyományteremtő szándékkal rendezték meg

2024.05.14. 14:00

Esélyegyenlőségi nap Zalaegerszegen

Milyen érzés, ha nem látsz, vagy nem hallasz, vagy a lábaid, kezeid nem működnek, hang nem hagyja el a torkodat?

Arany Gábor

Nemes Bernadett fogyatékosságügyi tanácsadó Csöngető Veronikának segít a kerekesszék használatában

Fotó: Pezzetta Umberto

Ezt is kipróbálhatták kedden az Eötvös-iskola 5. a. osztályos tanulói, akik részt vettek az első alkalommal megrendezett esélyegyenlőségi napon.

Az Apáczai ÁMK-beli programot a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zala Vármegyei Kirendeltsége rendezte meg hagyományteremtő céllal, mondta el érdeklődésünkre a kirendeltség igazgatója, Zimborás Béla. A szakmai előadásokon foglalkoztak a pszichiátriai betegek helyzetével, társadalmi beilleszkedési nehézségeikkel. Szó esett az ellátórendszer átalakításáról, aminek eredményeként a pszichiátriai betegségük, illetve fogyatékosságuk miatt gondozottak számára megteremtették a támogatott lakhatást, és a nagy létszámú intézményekből 261-en családi házba, illetve társasházi otthonokba költözhettek, megtéve az első lépéseket is az önálló élet felé. S hogy ezt miként élték át az érintettek, arról ők maguk számoltak be a kerekasztal-beszélgetésen. 
A fogyatékkal élők számára  adhatott példát Illés Fanni paraúszó bajnok beszámolója is, aki életével bizonyította be, a stigma legyőzhető, a sztereotip gondolkodásból fakadó falak ledönthetők.
A fogyatékkal élők valódi korlátjai nem a saját képességeikben vannak, hanem a társadalmi előítéletekben és a mindennapi akadályokban. Az esélyegyenlőség nem csupán eszmény, hanem elérhető cél, ha mindannyian hozzájárulunk az előítéletek, akadályok lebontásához, szögezte le Zimborás Béla.
Minden ember értékes, de hogy ezt az egyén képes legyen megmutatni, ahhoz a társadalom toleráns, támogató hozzáállása is kell, mondta köszöntőjében Balaicz Zoltán polgármester.

A naphoz kapcsolódva általános iskolás gyerekek számára a Zalaegerszegi Család- és Gyermekjóléti Központ munkatársai érzékenyítő foglalkozást szerveztek. Itt kipróbálhatták a diákok, milyen lehet fogyatékkal élni, amikor a szem, a fül, a nyelv, a kéz, a láb nem segít, mert nem működik. Élményeikről rajzban is megfogalmazták gondolataikat.
A napot sportversennyel zárták. Délután a Zalai Kutyasuli terápiás kutyáinak közreműködésével, és fogyatékkal élő felnőttekkel a gyerekek csapatokba szerveződve játékosan mérhették meg magukat.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában