Az óvodástól a nagyszülőkig mindenki táncolt Zalakaroson

2024.06.02. 13:30

Folklór est művészeti csoportokkal

Zalakaroson a kertmoziban szombaton Folklór estre várták az érdeklődőket. Az est folyamán a zalakarosi és környékbeli csoportok mellett horvát vendégek is bemutatkoztak.

Benedek Bálint

A zalakarosi Gyöngyvirág csoport fiataljai Pünkösdölő című műsorukat mutatták be

Fotó: Szakony Attila

Az esemény résztvevőit Novák Ferenc polgármester köszöntötte. Beszédében elmondta: több korosztály, az ovisoktól a fiatal felnőttekig, a nagyszülőkig közel 100 szereplő mutatkozik be a színpadon. A Búzavirág, a Gyöngyvirág, a Rügyecske, és a Bottal-fogó együttesek közel 90 tagja a népi játék, a néptánc műfajában jeleskedik. Az ovisokból álló Búzavirág csoport a legfiatalabb csapat, míg a Bottal-fogósok a szülők, nagyszülők generációját jelentik.  A fellépő öt csoport műsora igényes, szép metszetét adja a népi kultúra e szeletének. Külön öröm, hogy régi barátaik a horvátországi Nedeliscéből is elfogadták a meghívásukat.

- A hagyományok és ápolásuk gazdag múltra tekintenek vissza Zalakaroson - folytatta a városvezető. - Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket. A kultúrát éljük meg önmagunkért, magyarságunkért, de a turizmus is profitálhat belőle, amely a helyi értékekre kíváncsi. A helyi kulturális erőforrásokra pedig építeni kell. A helyi kultúra a gazdaság része. A kulturális örökség funkciói – turisztikailag, vagy a helyi közösség és identitás szempontjából hasznosítható erőforrás.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában