Rákos József atyát szeretettel fogadták Zalaegerszegen

2024.07.27. 20:00

A kertvárosi templomban tartott újmisét

Az elmúlt héten, július 21-én, vasárnap mutatott be újmisét Rákos József atya Zalaegerszegen, a Kertvárosban. A fiatal körmendi pap féléves gyakorlatát a Szűz Mária Szeplőtelen Szíve plébánián töltötte, augusztus elsejétől pedig a Mária Magdolna Plébánián lát el papi szolgálatot.

Mozsár Eszter

Rákos József atya hálás szívvel gondol vissza a kertvárosi plébánián töltött fél évre. Felvételünkön a Szűz Mária Szeplőtelen Szíve templomban tartott első önálló miséjén

Fotó: Seres Péter

A bensőséges szentmisén nagy számban jelentek meg a hívek, ami nem véletlen. A kertvárosi egyházközség tagjai nagy szeretettel fogadták múlt év augusztusában a körmendi fiatalembert, aki csakis jó érzéssel és tapasztalatokkal gazdagodott a hat hónap során. Ahogy fogalmazott, valóban úgy érezte, befogadta őt ez a „nagy család”. Molnár János atyának pedig különösen is hálás, hiszen megszerezhette azt a lelki-gyakorlati tudást, amire szüksége van hivatásához.

Rákos József fiatalon még a rendészeti szakmában képzelte el a jövőjét, ám osztálytársai már akkor mondogatták neki, hogy bizonyára pap lesz a jólelkű, csendes és nyugodt fiúból. Tinédzserként maga is eljátszott néha a gondolattal, ám még nem volt teljesen biztos az elhívásban. 2015-ben a bérmálásakor gondolkodott el mégis komolyabban ezen a lehetőségen. Két nappal előtte édesapját baleset érte, amely nagyon megrázta. A bérmálás szentségét Császár István atya (jelenleg a Győri Brenner János Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet spirituálisa) szolgáltatta ki számára. A szent olajjal való megkenéskor szívében hatalmas szeretet-kiáradást érzett, s ekkor mondta ki Istennek és önmagának is, hallva az isteni hívást, hogy pap szeretne lenni. Családjában a felmenői között csupán nagymamájának a testvére volt apáca.

- Néhány év elteltével, a szemináriumban gondolkodtam el azon, hogy édesapám balesetével az Isten előbb kicsit összetört engem azért, hogy majd utóbb valami szebbet, jobbat alkosson meg bennem – fogalmazott József atya. - Hat évet tanultam a Győri Brenner János Hittudományi Főiskolán. A képzés gyakorlati idejére pedig Zalaegerszegre irányított Székely János megyéspüspök atya. Azt megelőzően egy hónapos nyári gyakorlaton vettem részt, ugyanitt. Nem voltam annyira ismerős a városban, bár nővérem itt él a családjával. Őszintén szólva még most sem ismertem meg teljesen a várost, mert a gyakorlati időm alatt lényegében a Kertvárosra koncentráltam. Diakónusként sok mindenben segítettem János atyát, például kereszteltem, a szentmiséken prédikáltam, emellett rendszeresen jártam a Gondviselés Házába. Igyekeztem minél jobban belelátni a plébánia életébe. Szinte minden napra jutott egy-egy közösségi program, összejövetel is.

József atyát június 22-én szentelték pappá a Szombathelyi Székesegyházban. Örömmel tért vissza Kertvárosba és Bazitára újmisét celebrálni.

- Csodálatos volt látni a kertvárosi hívő közösség Isten- és emberszeretetét, valamint papszeretetét is. Ahhoz, hogy minden jól működjön, kell egy hívő, nyitott közösség, másik oldalról pedig kell egy hasonlóan befogadó plébános. Úgy érzem, ebben a környezetben lélekben és hivatásban is megerősödtem. Talán elmondhatom azt, hogy eddigi életem egyik legszebb féléve volt ez a gyakorlati időszak. Számtalanszor megtapasztalhattam az Isten jelenlétét és szeretetét. Másoknak is szívesen elmondom, hogy a kertvárosi hívek voltak azok – János atyával az élen –, akik igazán

megnyitották a szívemet az igazi emberszeretetre, ami által könnyebben befogadtam az Isten jóságát, kegyelmét. Nagyon sokat tanultam tőlük, megtapasztaltam az imádságos lelkületüket, hitüket, nyitottságukat, humorukat, ami ahhoz kellett, hogy sok-sok nehézséget leküzdjenek. Ezért örökre hálás leszek – fejezte be gondolatait az újmisés pap.

József atyát megfogta a templom és a közösség története, az a hit és elszántság, aminek köszönhetően felépíthették Isten házát a városrészben, önálló plébániává váltak, majd közösségi házzal bővültek. Izgatottan várja új helyén a feladatokat, melyeket alázattal és szeretettel szeretne majd végezni. Számára ez egy élethosszig tartó szolgálat, mondta.

Molnár János atya 2018 óta a kertvárosi plébánia lelkipásztora. Érdeklődésünkre annyit hozzátett, nagyon örülnek és köszönik, hogy jó példaként szolgálhattak, először fogadtak ugyanis felszentelt diakónust. Örömmel és szeretettel segítette fiatal paptársát, reméli, hogy a jövőben lehetőségük lesz még ilyen feladatra.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában