Nem lehet kicsit követni…

2024.08.25. 12:45

Dr. Udvardy György Zalabérben: Isten igéje mindig megszólít

Amikor hallgatjuk az egyház tanítását, néha megfogalmazódhat bennünk: kemény beszéd ez – hívta fel a napi evangélium kapcsán a figyelmet Zalabérben dr. Udvardy György veszprémi érsek.

Péter B. Árpád

Dr. Udvardy György Kiss László, Szalontai István és Szeghy Csaba koncelebrálásával mutatta be a szentmisét

Fotó: Péter B. Árpád

A külsőleg megújult templom megáldását követően, homíliájában a főpásztor úgy folytatta: „sokszor tűnhet úgy, hogy mindez szép, de azért az élet más”. S vannak, akik továbbmenve azt gondolják: ezek a szavak, mondatok nem ebbe a világba valók.

Dr. Udvardy György: Az Úr tanítását nem lehet kicsit követni, csak teljesen és végérvényesen
Fotó: Halász Gábor

– Olykor meg kell küzdeni a tanítással, hisz Isten igéje mindig megszólít, személyes, és arra vezet, hogy szembesüljünk önmagunkkal, meghallva: menj, és cselekedj hasonlóan. Isten igéjéről hisszük, hogy igaz, hisz ő adta nekünk, legfőképpen szent fia által. Amikor az evangéliumból az Úr tanítása szól hozzánk, azt képesek vagyunk megvalósítani, hiszen az megnyugvást és biztatást ad számunkra – mondta dr. Udvardy György, hozzátéve: persze, nem mindig könnyű megérteni, befogadni, de Isten ehhez is erőt, segítséget nyújt.

A főpásztor kiemelte: „nem lehet kicsit követni, csak teljesen és végérvényesen. Az igen – igen, a nem pedig – nem”.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában