Fagylaltformák a Makoviczky Cukrászda műhelyéből

– Az öntött spiáterből (cink-alumínium ötvözet, csekély rézadagolással) és ónozott vaslemezből készült, két részből álló fagylaltformákat 1910-1912 körül, a cukrászda átvételekor, az üzlet berendezésekor vásárolta Makoviczky Gyula cukrászmester – fogalmazott a szakember. – A fővárosból rendelte meg ezeket, egy részüket Grünwald budapesti cukrászati szerszámkészítő mestertől vásárolta. A nyolcszögletű, levelekkel, szalaggal gazdagon díszített öntött formák – a talprészbe ütött fémjel szerint – a bécsi Pimpfinger ónöntödében készültek. 

Elegánsan berendezett cukrászda eszköztárába tartoztak a gazdagon díszített fagylaltformák 

Kunics Zsuzsanna hozzátette: a Bajer Vince cukrász által 1903-ban – a nagykanizsai Deák tér sarkán felépített saját házában – megnyitott cukrászda vezetését 1910-től vette át Makoviczky Gyula (1883-1951), előtte egy évig a bérlője volt. Néhány évig „Bajer Vince utódaként” hirdette magát, s a „Bajer cukrászda” felirat szerepelt a cégéren és a reklámokban is. A – kortársak szerint – „kellemes, meghitt, regénybelien otthonos”, elegánsan berendezett cukrászda a sarokrészen működött. Az épület az államosításig Bajer Vince és Mária leánya (Ring Imréné) tulajdona maradt. A második világháború után a Muskátli cukrászda működött évtizedeken keresztül a helyén.

Messze földön híres sütemények

– Makoviczky Gyula süteményei, saját készítésű cukorkái, bonbonjai, teasüteményei, tortái, formafagylaltjai a legkényesebb igényeket is kielégítették, nem csak a városlakók körében voltak népszerűek, a közeli és távoli környéken is ismertté váltak – folytatta Kunics Zsuzsanna. – Az 1920-30-as években a Dél-Dunántúlon és a Balaton vidékén „márka volt a Makoviczky-sütemény, torta”. A Zalai Közlöny hírlapírója 1935 márciusában egy cikkében „egész Dél-Zala kedvenc találkozó helyeként” emlegette a cukrászdát. „Ami sütemény onnan kikerült, az egy-egy költemény” – jellemezte a kínálatot. Kivételesek voltak „formafagylaltjaik”, melyek a különböző alakú és díszes mintázatú formák segítségével megrendelésre készültek. Miután a kész fagylaltot a formákba öntötték, gondosan lezárták és bejegelték. A fedél záródása mentén nyers vajas tésztával körültapasztották, hogy az olvadó sós jég ne szivárogjon a formákba. Négy óra jegelés után egy pillanatra forró vízbe mártották a formát, majd szétnyitották, „hogy levegőt kapjon”, így könnyen kicsúszott a hideg édesség.

A gasztronómiai jelentőségéről szólva Kunics Zsuzsanna úgy folytatta: a formafagylatokat legtöbbször világoszöldre festett karamellből készült „cukortálra” borították, s tejszínhabbal „felspriccelték”, feldíszítették. „A cukortálat a mester mindig saját kezűleg készítette. Annyira szép volt, hogy a megrendelők sokszor üvegtálnak nézték és meglepődtek, amikor kiderült, hogy cukorból készült és azt meg is lehet enni” – emlékezett vissza Makoviczky Gyuláné 1963-ban.

Dinnyefagylalt "csokoládémagokkal"

Hozzáfűzte: megrendelésre igazi különlegességeket is kínáltak, melyekhez a fagylaltot dinnyeformában készítették: először zöld színű, festett vaníliafagylaltot öntöttek a formába, majd pirosat (eper). Amikor jégen megformálódott, felszeletelték és csokoládéból készült „magokat” is raktak a szeletekbe. Különböző gyümölcsöket halmoztak a szeletek közé. „Gyümölcsfagylaltként” általában estélyek, házi bálok alkalmával rendelték, s éjfélkor szállították ki. Cukrászati műhelyszerszámaik, fagylalt-, csokoládé- és parféformáik, fagylaltkihordóik 1963-ban kerültek a múzeum helytörténeti gyűjteményébe.