2024.08.20. 07:02
Két új örökös tagja van a Kvártélyház Szabadtéri Színház alkotó közösségének
Augusztus 17-én, szombaton este a Hair című előadás után a hagyományos díjátadási ceremónia keretében két örökös tagot emelt tagjai közé a zalaegerszegi nyári szabadtéri színházi estekről gondoskodó Kvártélyház Szabadtéri Színház alkotó közössége Dura Veronika és Támadi Anita színművésznő személyében.
A két ifjú művész négy éve áll a zalaegerszegi közönség szolgálatában a Hevesi Sándor Színház tagjaként és a Kvártélyház produkcióinak egyre nagyobb feladatokat megoldó szereplőiként. Az állandó színházban és a nyári előadások színrevitelekor a könnyedebb és nehezebb alakításokban egyaránt számíthatnak rájuk a rendezők.
- Úgy érzem, az örökös tagsággal kifejeződik az is, hogy most már biztosan számítanak rám, és ezt nagy elismerésnek élem meg - mondta lapunk érdeklődésére Dura Veronika, hozzátéve, a megtisztelő gesztus egyben felelősséget is ró a színészre. - Hálás vagyok, hogy a Meseutóban rám osztott szereppel Tompa Gábor kifejezte a bizalmát, ez volt az első nagy feladat a Kvártélyház színpadán. Az Ájlávjú volt talán a legnehezebb, hiszen mindössze négyen meséltük el dalokkal a teljes emberi életet. Ebben az évadban a Hair-ben a táncos jelenlétet élvezhettem, hiszen nagyon szeretek táncolni, a koreográfia pedig jólesően sokat várt tőlünk. Számomra afféle fesztiválhangulat volt az előadás.
A ZA-KO fesztivál keretében rendhagyó estnek is részese volt Dura Veronika, hiszen Tompa Gábor az Antigoné projekt című interaktív "magyarórához" hívta beszélgetőtársul, így nemcsak a figurák, karakterek életre keltőjeként, de a személyes, egyéni arcéle megmutatására is lehetőséget kapott. Dura Veronikát ősszel a Páratlan párosban láthatjuk először a Hevesi Sándor Színházban, majd a Rómeó és Júlia és a 8 nő következik.
- Eddig jól alakult a 2024-es év, ugye? - kérdeztem Támadi Anitától, aki a kőszínházban Tartuffe-ben, a Három sárkányban, az Annie-ben alakított emlékezeteset, a Kvártélyházban pedig az Ájlávjú című musical-revüben játszott, valamint Jeanie szerepét kapta a Hair című musicalban.
-Nagyon izgalmas, mozgalmas számomra ez az év, nagyszerű és főleg zeneileg nem könnyű feladatokat kaptam, az előadások sorra sikert arattak, én pedig mindegyikkel több lettem, mindegyik hozzátett valamit a személyiségemhez is. Igen, lehet azt mondani, hogy megérkeztem Zalaegerszegre, számítanak rám, és a közönség szeretetét is érzem. Nagyon megható pillanat volt, amikor az örökös tagság bejelentésekor a közönség kifejezte az örömét, egyetértését.
Támadi Anita most egy kicsit elszalad Szardíniára nyaralni, de mint mondja, már a Páratlan párosban ősszel rá váró feladat foglalkoztatja.