SzemlÉLETváltás a fogyatékkal élők intézményi ellátásában

2 órája

Lakattal zárt ágyban élete végéig?

Három évvel ezelőtt alakult meg a szociális gondozó intézmények szemléletváltását szorgalmazó munkacsoport, mely négy vármegyében három területen ért el azóta hathatós változást a különböző sérültség miatt eltérő életlehetőséggel élő gondozottakkal való kapcsolattartásban.

Arany Horváth Zsuzsa

Zimborás Béla, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zala Vármegyei Kirendeltsége igazgatója köszöntötte a konferencia résztvevőit

Fotó: Pezzetta Umberto

A tapasztalatokat hétfőn összegezték a Zalaegerszegen, a megyeházán tartott tanácskozáson, melyen a zalaiak mellett nógrádi, szabolcsi, borsodi és csongrádi szakemberek vettek részt. A konferencia résztvevőit dr. Sifter Rózsa főispán, Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere, Zimborás Béla, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zala Vármegyei Kirendeltségének vezetője köszöntötte, elismeréssel adózva a szociális szférában dolgozók elhivatott munkája előtt. Zimborás Béla elmondta, Zalában 20 ellátási helyszínen 361 fő részére nyújtanak ellátást a hagyományos intézményi keretek között és a támogatott lakhatás keretében, azaz házakban, kisebb közösségekben. 

 fogyatékkal élők intézményi ellátása
Gyene Piroska, az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége elnöke
Fotó: Pezzetta Umberto

A szemléletváltást szorgalmazó program motorja a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság intézményi hálózata mellett az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ) volt,  az elnök, Gyene Piroska bevezetője adta meg a tanácskozás alaphangulatát. Ő közelről ismeri a nem mindennapi feladatot, dolgozóként és autizmussal élő gyermek édesanyjaként is. 

Az önérvényesítés erősítésének témakörét Csongrád-Csanád ármegye kirendeltségének munkatársai összegezték. Nyári Amália kirendeltségvezető, Tiszaváry Péter intézményvezető és Szentpéteri Szilvia fejlesztő pedagógus beszélt a szegedi eredményekről. Kiderült, a boltbajárás, a kirándulás, a tömegközlekedés, a városi túra, az intézeti ünnepség bonyolításába bevonják a lakókat, a programok gazdagítják tapasztalataikat, önbizalmat adnak a megtanult közösségi normák révén. Hangsúlyozták, a lakók öröme, jólléte érdekében a környezet érzékenyítését is el kell végzeni, hogy a villamoson, vagy az egészségügyi intézményekben ne ugorjanak fel mellőlük az egészséges emberek. Hiszen bárki bármikor kerülhet hasonló helyzetbe például baleset, kullancscsípés miatt. 

Tiszaváry Péter jó példaként mesélte el, Nótár Mary énekes hívó szavukra jelképes összegért ment el hozzájuk énekelni egy olyan fiatalembernek, aki rajongott a mulatós zenéért, s tudni lehetett, hogy betegségébe hamarosan belehal. Ugyanő mondta el, hogy szerinte nem betegségről, hanem állapotról kell beszélnünk, ha a fogyatékkal élőkről, halmozottan sérült emberekről szólunk, s azt is, milyen messzire jutottak el onnan, hogy az olykor lakattal zárt rácsos ágyban élők helyett emberi vágyaikat megfogalmazni és kivitelezni képes lakókkal és törvényes képviselőikkel működhetnek együtt. 

Az önálló döntéshozatalt segítő témakör eredményeit a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyében dolgozó szakemberek, míg az önálló életvitelre trenírozó programot a nógrádi fejlesztő pedagógus és az ÉFOÉSZ két tisztségviselője mutatta be. 

A programhoz való csatlakozás lehetőségéről, formájáról Sebán Zoltán, a SzemlÉLETváltás munkacsoport koordinátora tájékoztatta a résztvevőket. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában