2 órája
Település- és lakosságfüggő szabályozás
A polgári jog hatálya alá tartozó birtokvédelem témakörében tartottak konzultációval egybekötött szakmai napot kedden Becsehelyen. A rendezvényen mintegy negyven közigazgatási szakember – elsősorban jegyzők, aljegyzők – vettek részt, a vármegye szinte teljes területét lefedve.
Dr. Kajó Cecília és Gaál János a becsehelyi szakmai napon
Fotó: Gyuricza Ferenc
A szakmai napot nemcsak azért szervezték meg, mert a mindennapos gyakorlatban számos esetben előkerül a birtokvédelem problematikája, de a felkért előadók – dr. Kajó Cecília igazgatásszervező, jogász, adatbiztonsági és adatvédelmi szakjogász, illetve Gaál János igazgatásszervező, mediátor – számos jogesetet tartalmazó közös kötetet is megjelentetett a közelmúltban ebben a témakörben. A Magyar Birtokvédelmi Szövetség által támogatott szakmai napon így az előadásokat követően ezeket, illetve a jelenlévők által felvetett kérdéseket is átbeszélték.
Dr. Kajó Cecília elmondta: a birtokvédelemmel kapcsolatos szabályokat a tíz éve hatályos új polgári törvénykönyv tartalmazza, s abban azóta változás nem történt, de valójában évtizedek óta viszonylag azonos szabályok vonatkoznak rá. A birtokvédelmi jogterület tehát országos szabályozás, ugyanakkor település- és lakosságfüggő is, ezért értelmezése igencsak sokrétű lehet. A birtokvédelemmel foglalkozó szakembereknek – jegyzőknek, aljegyzőknek, vagy az önkormányzati hivatalok e szakterületért felelős munkatársainak – a birtokvédelemmel kapcsolatos jogviták során egyáltalán nincs könnyű dolguk. A keddi program egyrészt azt a célt szolgálta, hogy elvi segítséget nyújtsanak számukra a birtokvédelmi szabályok értelmezése kapcsán, illetve értelmezzék az említett kötetben szereplő jogeseteket, másrészt létezik egy szakmai csoport, amelynek tagjai folyamatosan konzultálnak a gyakorlati kérdésekről, ennek a segítségét szintén felajánlották a közigazgatásban dolgozók számára.