Felrobbantott tankok a parton, repülőgép roncsok a Balatonban

Az egyik legnagyobb és legismertebb csata a Tavaszi Ébredés, más néven Balatoni Offenzíva megnevezéssel vonult be a magyar hadtörténelembe. A németek által indított hadművelet során nagy erőket mozgósítottak – több mint 3000 löveggel, 220.000 katonával – harcoltak. Velük szemben nagy túlerővel támadtak a szovjet csapatok: 400.000 ezer fő feletti katonájuk és 37 hadosztályuk nagy pusztítást vitt véghez a térségben.

A szovjet csapatok Ságvár felől érkeztek

Kaotikus állapotok uralkodtak ekkor a Balaton déli partján, elsősorban Siófok környékén: „A német katonaság kb. fél esztendőt töltött itt. 1944 őszén menekülő svábok vonultak át községünkön, hosszú kocsisorokkal Németország felé, majd pár nappal később az orosz haderő elől visszavonuló német tüzér-osztagok és egyéb alakulatok jöttek és Siófok felé tartottak. Ezekben az őszi napokban nagyon sok budapesti lakos is menekült ide és házaknál nyertek elhelyezést. November 12-én jött a községbe egy ruszin munkaszolgálatos század, apró lovakkal. November közepétől kezdve német parancsra a község lakosságának nagy részét kirendelték, hogy a ruszinokkal együtt lövészárkot ássanak a falu határának déli részén. Ennek a sok hajszával végzett nehéz munkának annyi eredménye volt, hogy az őszi vetésekben és általában a szántóföldeken sok kárt okozott, de a német védelem szempontjából semmit sem jelentett. A német lókórház november végén elvonult, a magyar tisztek és a német SS katonák 1944. december 3-án vasárnap hajnalban hagyták el a falut. December 3-án a délelőtt a kilitiek részéről félelemmel vegyes várakozással telt. A déli órákban érkeztek meg Ságvár felől a szovjet előőrsök. Mikor a szovjet csapatok átvonultak a falun és 3-án éjszaka gyalogság szállta meg községünket, a munkaszolgálatos ruszinok önként megadták magukat és örömmel vonultak el apró lovaikkal kelet felé. December 3. után egyre erősödő csatározás folyt a kiliti szovjet és a siófoki magyar-német alakulatok között, de ez községünkben nagyobb kárt nem okozott. Néhány nap múlva a magyar-német egységek teljesen feladták Siófokot, ugyanakkor Balatonszabadi is a szovjet csapatok kezére jutott. Volt idő, amikor mintegy 5000 szovjet katona állomásozott Kilitin tankokkal, ágyúkkal, katyusákkal és nagyon sok lóval. Házakhoz szétosztva az egész faluban laktak.” – így összegezte Szirovatka Károly, Balatonkiliti történetéről szóló könyvében ezen időszak főbb történéseit.

Királytigris a sárban...

Az 1945. március elején indított támadások során a németek lehetőségei és ereje a végét járta, ezért végső megoldásként Királytigris nevű tankjaikat küldték a harcokba. A márciusi időjárás azonban nem kedvezett a bevetésnek, a nagytömegű páncélosok a sárba ragadtak, az oroszok ellentámadása miatt a hátrálásra kényszerülő német seregek felrobbantották a tankokat.

Junkers 88-as vadászgép a Balatonban

A szárazföldi harcok mellett a Balaton vidékét nagyban érintette a légi háború is, melynek eredménye az lett, hogy számos roncs zuhant a tóba. Egyes gépeket könnyen megtaláltak, de akadtak olyanok is, amelyek teljesen eltűntek. A későbbiekben több nevezetes roncskiemelés történt a tónál. Az egyik ilyen 1973-ban történt Alsóőrsnél, amikor a szovjet gépben még a pilóta csontmaradványait is meglelték. 1996-ban Balatonföldváron találtak meg egy Junkers-88-as német vadászgépet.

A Balaton vidékén a harcokkal párhuzamosan nagy népességmozgás zajlott, sokan az ország elhagyására készültek, a fővárosiak balatoni villájukban húzták meg magukat. Jelentős lengyel menekült csoportok tartózkodtak ekkoriban hosszabb ideig a vidéken. Elsődleges központjuk Zamárdi és Boglár lett, ahol iskolai oktatást is szerveztek számukra. Ügyüket felkarolta és képviselte az karizmatikus egyházi vezető, Varga Béla boglári plébános és Antall József miniszterelnök édesapja, dr. Antall József miniszteri tanácsos is.

A matrózok mentették a menthetőt

A harcok során és a bevonuló szovjet csapatok megtorlásának eredményeként a helyi civil lakosságot sok atrocitás érte, több esetben tragikus halálesetek történtek, a településeken a lányok, asszonyok bujkálni kényszerültek a szovjet katonák erőszakos fellépése miatt. A polgári lakosság szenvedései mellett a harcok épületkárokat okoztak, de a balatoni hajóállomány egy része is megsemmisült. A hajós szakemberek, matrózok megpróbálták menteni a menthetőt. Egy korszakról szóló memoár – Borbély József tollából – szerint: „A hajósokból önkéntes csapat alakult. Egyetlen fatestű vitorlás állt rendelkezésükre, melynek korhadt palánkjain keresztül állandóan szivárgott a víz. Napközben evvel a vitorlással dolgoztak, mikor az időjárás engedte, áthajóztak hozzánk, szeretteikhez a déli partra. A kiemeléshez saját kézi eszközeik, a hajógyárban talált kötelek és a háború után megmaradt ballonok, tartályok, kézi szivattyúk, felújítható sóják – kisebb, még úszóképes – uszályok álltak rendelkezésökre. Nem egy háborús roncsot alakítottak át annak érdekében, hogy valamiféle – bár kezdetleges – gépi erővel rendelkezzenek. A víz alatti munkákat teljesen eszköztelenül, saját „búvárkodásukkal” végezték. Közülük többen, a munkák közben szereztek életre szóló egészségromlást, de dolgozni akartak és ehhez munkaeszközeiket – hajóikat – a víz alól kellett kiemelni, menteni, kijavítani.”

Kommunista fordulat

A Balaton életében és történetében a második világháború végeztével talán a legnagyobb változások kezdődtek. Az országos jelenségek itt is lezajlottak: a civilek malenkij robotra hurcolása, a helyi kommunista szervezetek megalakulása, később az államosítások, a szövetkezetesítés. Kiemelt területnek számított e vidék a kommunista fordulat (1948) éve után, külön aktát nyitottak a veszélyes, általuk úgynevezett, horthysta elemeknek nevezett – tó környékén élő – személyekről. Átalakult a polgári Balaton-kép, megszületett a „Balaton mindenkié” – de leginkább a pártvezetőké – sajátos és korántsem igazságos világa.

dr. Kovács Emőke