Vízzel festett színharmóniák a nagykanizsai Hevesi-iskolában

2024.10.03. 09:19

Alkotásainak hordozóanyaga az emberi bőr

Vízzel festett színharmóniák címmel nyílt meg szerdán a Dunakeszin élő Kőszegi Csaba tetoválóművész akvarellkiállítása a Hevesi-iskola galériájában. Alkotásainak hordozóanyaga az emberi bőr.

Benedek Bálint

Lengyák István és Kőszegi Csaba a Hevesi-iskolában. A tárlat október 25-ig látogatható az iskola nyitvatartási idejében

Fotó: Szakony Attila

– Talán éppen ezért akvarellfestményeibe belebotlani a világhálón olyan érzés volt, mint amikor a művészetek hosszú országútján bandukolva kincset találunk az árok szélén – mondta a kiállításának megnyitóján Lengyák István galériavezető pedagógus. – Már az első pár képét nézegetve is rácsodálkozik a képzőművészet szerelmese, hogy a tetoválónak milyen jó érzéke van ehhez a nem könnyű festészeti technikához. Ilyenkor szoktuk azt mondani, hogy született tehetség. Ez a megállapításunk csak tovább erősödik, amikor utánajárva megtudjuk, hogy alig két esztendeje vágott bele az első ilyen jellegű festői próbálkozásaiba. 

Hozzátette: csodálkozásuk nem csökken, amikor az is kiderül, hogy ezeket a részletekben is gazdag, nagyon jól komponált, kiváló színérzékkel megfogalmazott, monumentális hatású képeit az első pár hónapban A/5-ös (15 x 21 cm) nagyságú akvarell vázlatfüzetbe festette, sokszor még ezt a kis méretet is megfelezve. Így valódi miniatűr csodákat hozott létre. Ezen a kiállításán belőlük is láthatnak néhány jól sikerült alkotást. Magával ragadó témáit, látnivalóit nemcsak a helyszínen exponált saját fényképei, ceruza vagy tűfilc vázlatai „átültetésével”, de nagyon sok festményén a plein air (helyszínen alkotott) festői eljárással örökítette meg.

– Akvarellista munkásságának előrehaladtával a kisméretű alkotásokról áttért a nagyobbakra – folytatta Lengyák István. – Ha valakinek lehetősége adódik beletekinteni kis vázlatfüzeteibe, vagy átlapozni e rövid idő alatt készült nagyszámú alkotását, az azonnal láthatja, hogy Kőszegi Csaba a szorgalmasan dolgozó, kísérletező művészek közé tartozik. Festményeihez rengeteg alak- és mozdulatrajzot, állatok vagy emberek krokijának egész garmadáját, színkeverési, árnyékolási tanulmányok sorát készíti. Ha egy-egy plein air alkotásával nem elégedett, többször is megrajzolja, vagy megfesti azt. Jól megválasztott témái közül az évszakok hangulatát éppen olyan tehetséggel ábrázolja, mint a hegyek, völgyek árnyékait, a nagyvárosok zsúfoltságát, a vízpartok tükröződéseit, a virágok szépségét, vagy az állatok szeretetét. Festményeire tekintve a nézőnek az az érzése támad, az alkotónak bármi érinti meg a lelkét, abból remekmű lesz. Ha ilyen töretlenül halad művészi útján, még sok siker éri.

A galériavezető-pedagógus szerint a Hevesi-galériáknak megtiszteltetés, hogy szülővárosa, Kisújszállás után Nagykanizsa rendezheti meg alkotói pályafutásának második kiállítását.  A tárlat október 25-ig látogatható az iskola nyitvatartási idejében.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában