Közel a nyolcvanhoz sem lassít Marton István atya, a Mura menti horvátok plébánosa

Marton István a Tótszerdahelyi Egyházközség plébánosa közel a nyolcvanadik életévéhez sem lassít. Neki is van örökölt szőlőhegye szülőhelyén, a közeli Zajkon, ahol az ültetvény gondját viseli. A természet iránti szeretetére vall, hogy gyakran keresi fel a környékbeli erdőket, réteket. A nyári szárazság után érkezett bőséges eső segített abban, hogy gombagyűjtő szenvedélyének hódoljon. A molnári réten talált már sampiont, azaz csiperkét, de az igazi a gombák királya, az ízletes vargánya a zajki erdőben terem.

Marton atya – vagy ahogy mostani szolgálati helyén horvátul szólítják Gospon Plébánoš -, színmagyar falu Zajk, szülöttje. Ott, a dombokkal körülölelt, szépséges helyen mutatta be aranymiséjét 2018 május 21-én, pünkösdhétfőn.

Négy községgel együtt az a Tótszentmárton is hozzá tartozik, amelynek templomát Nagy Lajos 1347-ből származó királyi oklevele is említi. Ennek felújítása folytatódott Marton atyával, amikor 2007 október 24-én került a Mura mentére.

– A hívek adományából és pályázati pénzből fedeztük az épület csinosítását – így ő. - Restauráltattuk a régi szobrokat, a főoltárt, valamint a Szent Borbála és a Szent Antal mellékoltárt, együtt a muzeális értékű szószékkel. Központi forrásokat is felhasználva újítottuk fel az ősi plébániához tartozó, kétszintes paplakot, amely hosszú ideig üresen állt, ám most már a Via Sancti Martini zarándok-úthálózat egyik fontos állomása, ahol zarándokokat és más csoportokat fogadhatunk. Az útvonal déli, 100 kilométer hosszú magyarországi szakasza Szombathelytől a szlovén határig vezet, aztán Ljubljanán át folytatódik tovább Olaszországig és a franciaországi Tours-ig.

Marton Istvánnak több állomáshelye volt Vas és Zala megyében: Muraszemenye, Egervár, Szombathely, Olaszfa, Nagyrákos, Csákánydoroszlón, de a leghosszabb időt Vásárosmiskén töltötte (1978-tól 2007-ig ), ahol plébániát épített. A Celldömölk melletti kis falu lakossága jelenleg nem éri el a 400 főt, de a 20. század közepén még 800-an lakták.

– Akkoriban renováltuk a csodálatos, országszerte ismert sitkei templomot, valamint a hozzátartozó plébániaépületet is alkalmassá tettük zarándokok, táborozók fogadására.

– És a Mura mentén mi a helyzet? Hány hívő él a négy településen?

– A népesedési tendencia nem bíztató Évente 60 temetést, 5-6 esküvőt és 10-12 keresztelőt tartok.

Marton István jövőre lesz 80 éves, de addig szolgál, amíg egészsége engedi. A nyugdíjas éveire gondolva úgy tervezi, hogy felújíttatja a zajki házat, amire eddig nem jutott ideje.

– Egykori pannonhalmai gimnáziumi osztálytársaim mondják: „Téged az oltártól visznek majd a temetőbe.” Hát úgy legyen!- zárja le ezt a gondolatsort, majd pályafutásának érdekes , tanzániai színfoltjával folytatja:

– Egy német-magyar civil együttműködés keretében Mbuluban épült Afrika második legnagyobb székesegyháza. Mura menti szakemberek is dolgoztak ott magyar mérnökök irányításával. Amikor az egyik építőmunkása lemondta az utazást, telefonált Harangozó plébános úr, hogy nincs-e kedvem beugrani az illető helyére. Így kerültem a csapatba, amely a Szent Erzsébetről elnevezett leánykollégiumot is fölépítette. Több alkalommal jártam ott. Alapásásban, falazásban, vasalásban, betonozásban és ácsmunkában segítettem, mikor amit éppen kellett. Reggelit, vacsorát a püspökségen kaptunk, de az ebédet nekem kellett készíteni. Nem volt egyszerű kint a prérin. Szerencsére volt egy Salgó tűzhelyünk, csak fát volt nehéz összeszedni. Itthon felkészültem leveskockákkal, szalonnával és más, tartós füstölt áruval. Kukoricát, krumplit, babot, rizst, olajat, hagymát lehetett venni. Éjszakánként ki kellett gondolnom, mi is lesz a másnapi egytál étel. Víz hiányában nem volt egyszerű ott élni és dolgozni. Vödörszám hordtuk a vizet a 300 méterre lévő patakról az építkezéshez. Szerencsére homokból nem volt hiány, annál inkább sóderből, amit apróra zúzott kővel helyettesítettünk, s amit az asszonyok törtek kalapácsokkal, nagy szakértelemmel… Sajnos az évek megviselték egészségemet. Újmisés koromban mondta Harangozó barátom nagybátyja: Gyerek, figyeld meg, 40 év után jönnek majd a betegségek. És jöttek…

A kérdésemre, hogy a szerdahelyi és környékbeli horvátokkal hogy jön ki, a nyelvi nehézségeket sikerül-e áthidalnia?, így válaszol:

– Papi sorsomban sokat köszönhetek a szlovén és horvát papbarátaimnak. Annak idején, 1968-ban az újmisés szentképeimet Logozsár Lénárd muracsányi kispap szerezte, Zágrábban kinyomtatva! Alsólendvai (szlovén) kapcsolataimnak köszönhetően eljutottam Muraszombatra majd a Maribori Püspökségre, ami sokat segített lelkipásztori munkámban. Szlovéniában ismertem meg a csentei születésű Zserdin Antal Gellért ferences szerzetest, aki Peruban teljessít püspöki szolgálatot. Vele rövidesen misét szolgáltatok. Ezek a találkozások mindig hasznos intencióval szolgálnak számomra.

Egyébként Lendván most is tudják: ha valami „hiányzik”, jöhet a telefon hozzá.

– Most, hogy a horvát határ mellett vagyok, többet találkozhatom a horvát kollégákkal, Muracsány, Perlak, Muraszentmária, Varasd vagy Mária Bisztrica lelkipásztoraival – így ő - A liturgiát illetően segít, hogy a mostani plébániánkon vannak horvát misekönyvek, alkalomadtán az ottani szent énekeket is igyekszem beleszőni a szertartásba.

– Hogyan tovább?- ismétli az általam feltett kérdést, amelyre Szent Pál szavaival válaszol: Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok. Újmisés, ezüstmisés, aranymisés szentképemre is ezt írattam. Úgy igyekszem szolgálni, hogy a Teremtőtől kapott kegyelem ne legyen bennem hiábavaló! Erre pedig az emlékképeken levő másik idézet felel: „Szeretet az Isten: aki szeretetben él, Istenben él, és Isten őbenne”.