2023.05.27. 08:00
A nagy álom: egy saját cd-lemez
Átalakult a kiskanizsai Sarlós Boldogasszony Plébánia karizmatikus zenekara, a Sacra Musicorum. Részben a tagok is cserélődtek, s a csapat nevet változtatott: Harmónia Zenekar lett.
A zenekar tagjai, a kép jobb szélén Dervalics Zoltán zenekarvezető és beszélgetőtársunk, Lőcziné Vizvári Mónika
Fotó: Lőczi Hanna
A tagok (Dervalics Zoltán - zenekarvezető, gitár, ének; Lőcziné Vizvári Mónika - hegedű, Lőczi Aliz - billentyű, Lőczi Mónika - fuvola, Lőczi Milán István - trombita, Fodor Ákos - harsona, Neumajer Sára - ének, Neumajer György - basszusgitár, Hodocsekné Toplek Zsanett - gitár, ének, Szokol Pál - vetítés, Neumajerné Somogyi Andrea - a zenekar „mindenese”) újabb dalokat sajátítottak el és túl vannak néhány sikeres koncerten is.
– 2022 márciusában alakultunk újjá, s továbbra is kéthetente szolgálunk a templomban a vasárnapi, 9 órakor kezdődő diákmisén – bocsátotta előre Lőcziné Vizvári Mónika, az együttes alkalmi szóvivője. – A csapat magja gyakorlatilag megmaradt, s ehhez csatlakoztak újabb tagok, akiknek nagyon örülünk. A nyári időszakban sűrítettük a próbáinkat, igyekeztünk minél több dalt újra hangszerelni, illetve újabbakat megtanulni és szépen kezdtünk ráhangolódni a nagy év végi koncertünkre, mely nagy sikert aratott a közönség körében. Sok kisgyermeket sikerült bevonnunk nemcsak Kiskanizsáról, hanem a környező településekről is, akik énekkel kísérték a mi hangszeres játékunkat. A koncert bevételéből egy keverőpultot vásároltunk és szeretnénk további hangszereket vásárolni. Ebben az évben folytatjuk a munkát és haladunk előre, a terveink között szerepel egy cd megjelentetése a karácsonyi időszakra, ezért elkezdtünk újabb dalokat tanulni, új hangszereléssel.
Lőcziné Vizvári Mónika hozzátette: közönségüket egy kora nyári szabadtéri koncerttel is megörvendeztetik. Munkájukhoz rengeteg segítséget kapnak Nagy Vendel címzetes apát-plébánostól, aki rendelkezésükre bocsátotta a próbákhoz a közösségi ház egyik termét.
– Nemcsak a próbákon, illetve a szentmiséken vagyunk együtt, hanem azokon kívül is, igyekszünk közösségi programokat szervezni magunknak csapatépítő jelleggel. Ennek jegyében túl vagyunk már egy Badacsony-megmászáson, szeretnénk többek lenni, mint egy zenekar, igazi közösségként működni – fűzte hozzá.