Kétkerekű aranykor - Motorosok kritika

A 60-as évek végén járunk Amerikában, az unatkozó, családos munkásember, Johnny (Tom Hardy), egy hirtelen ötlettől vezérelve megalapítja motoros klubját. Versenyeznek, kocsmáznak, együtt múlatják az időt helyi cimboráival, a kis csoportnak pedig híre megy és hamar elkezdenek terjeszkedni.

Nichols egy 1967-ben megjelent képeskönyvből merített ihletet a szkripthez. Az abban szereplő banda a mai napig létezik, így a történet valós alapokon nyugszik, a legtöbb elem mégis fikciós, az író, rendező fantáziájának eredménye. A cselekmény a már említett könyv tematikáját követi, egy egyetemista fiú képeit és interjúit alapul véve. A központi karakter az egyik motoros, Benny (Austin Butler) felesége Kathy (Jodie Comer), az ő visszaemlékezésein keresztül tekinthetünk bele hőseink mindennapjaiba. Nichols kerüli a kompromisszumokat, célja nem a szórakoztatás, még történetet sem a klasszikus értelemben mesél, inkább az életérzésre helyezi a hangsúlyt. Ezzel feláldozza a szélesebb közönség számára való befogadhatóságot, ám akit el tud kapni a stílusa, az fel fogja fedezni a vitathatatlan értékeit. A direktor célja, hogy más oldalról közelítse meg a témát. Rengeteg filmet és sorozatot láthattunk már ehhez hasonló bandákról, itt azonban visszarepülünk egészen a kezdetekig, amikor még messze nem eszkalálódtak ennyire a dolgok. Johnny kezdeményezése mondhatni ártalmatlan volt, elvégre mit látunk. Hétköznapi fickókról van szó, akik a szabadságvágyukat akarják kiélni, lázadnak a mindenkori rendszer és a bevett társadalmi normák ellen, hogy a hedonizmust éltessék. Időnként összegyűlnek egy „piknikre”, ahol lerészegednek, verekednek és megosztják egymással a történeteiket. Mert a Motorosok elsősorban a közösség formáló, összetartó erejéről szól. Ezek az arcok feltétel nélkül kiállnak a másikért, összeköti őket a világnézetük és persze a kétkerekű paripájuk. Ott lappang bennük az erőszakra való hajlam, az állatias ösztön, de többé-kevésbé ismerik a határokat. A mindent átható benzingőz és cigifüst, az élet élvezetének attitűdjével karöltve ragad át a nézőre, aki maga is nyeregbe pattanna és csak robogna amíg ki nem fogy az üzemanyag. Nichols egyszerre rúgja fel és támasztja alá a motoros sztereotípiákat és pazar érzékkel szemlélteti, hogy mivé nőheti magát egy laza hobbi, miként torzítanak el nézőpontokat, elveket a generációs különbségek, illetve ideológiai félreértések. A záróakkord ez utóbbinak ágyaz meg, fokozatosan kúszik be a bűn a hatalmi harcokkal, rivalizálással, sőt gyilkossággal. A befejezés Benny és Kathy sorsával ad egyfajta megváltást, ám ha komplex képet nézzük a végkicsengés nem kicsit tragikus.

Tom Hardy-t jó volt végre egy színvonalas filmben látni, még ha helyenkénti maníros mormogása túlzó is tud lenni. Austin Butler korrekt, jól áll neki a forrófejű Benny szerepe, de szuper alakítást nyújt Michael Shannon, Emory Cohen, Boyd Holbrook és még Norman Reedus is beugrott egy hozzáillő bohóckodásra. A prímet viszont egyértelműen Jodie Comer viszi, kiváló egyszerre aggódó feleségként és flegma, kalandvágyó lányként.

Valószínű csak egy szűk réteg fogja értékelni a Motorosokat, mert filmnyelvileg nem a bevett formulát követi, a történet vékonyka, az elbeszélői stílus pedig inkább a hangulatra fókuszál. Azt azonban egészen pazar eszközökkel teszi, miközben úgy tár elénk egy világot, ahogy eddig nem feltétlenül láthattuk. Nichols igazi nosztalgikus maszkulin mozit alkotott a valahova tartozás fontosságáról, ahhoz pedig nem kell motorosnak lenni, hogy ezzel az üzenettel azonosulni tudjunk.