Szív nélküli apáca, csecsemőjével együtt mumifikálódott édesanya

Mindannyian 1731 és 1841 közötti koporsós temetkezésből származnak. A zalaegerszegi Mindszentyneumban február óta látható kilenc, természetes úton mumifikálódott holttest, melyeket 1994-ben találtak egy váci kriptában. Július 21-én vasárnap dr. Vinkler Márta Erzsébet patológus tárlatvezetése segítségével ismerkedhettünk meg velük.
A páratlan, többféle  tudományág számára is korszakos történeti lehetőség megismeréséhez mi, laikusok úgy jutottunk, hogy ez évben Békéscsaba után Zalaegerszegen mutatják be a világhírűvé vált váci múmiákat a Magyar Természettudományi Múzeum és a váci Tragor Ignác Múzeum közös vándorkiállításán. A szeptember végéig látható Rejtélyek, sorsok, múmiák  tárlat lakói az alacsony hőmérsékletnek, az állandó légmozgásnak köszönhetik épségben maradásukat, illetve annak a gyantának és nedvességmegkötő faforgácsnak, amit a levegős fenyőfa koporsókban a holttestek alá szórtak. A leletegyüttes és a korabeli anyakönyvi bejegyzések, a város életét feltáró források összevetése után a múmiák többségének tudják a nevét, ismerik az élettörténetüket, sőt még arról is van információ, hogy milyen rokoni szálak fűzték őket egymáshoz. 
 

A tárlatvezető patológus először kalandos mesetörténetbe csomagolva beszélt a majd 300 évvel ezelőtti Vác lakosairól, akik a törökdúlás után, a Mária Terézia által szorgalmazott betelepítéssel élve német nyelvterületről érkeztek. A váci polgárok a temetkezés során a templom alatti kriptát is használták. 
Több száz éves nyugalmuk az ajtó befalazásának köszönhető, ám 1994-ben a domonkos templom felújítása alkalmával a templom alatt, a befalazott ajtó mögött 262 színes koporsóba elhelyezett holttestet találtak. Mind egykori váci polgárok voltak, vannak közöttük gyerekek, nők, férfiak, szerzetesek, mesteremberek, hivatalnokok… A vizsgálatokban, a lelet közkinccsé tételében a Magyar Természettudományi Múzeum segédkezett, a diadalmenetük azóta is tart, olyannyira, hogy a súlyos fejlődési rendellenességgel született és a tbc-től is gyötört néhai Tau­ber Antónia bárónő múmiája most éppen az Amerikai Egyesült Államokban „turnézik”, Zalaegerszegen az életéről a testről készített röntgenfelvételek üzennek.
 

Zalaegerszegen látható az esztergomi és váci seborvos, Fischer Antal teste, a családi végrendeletekből tudható, a família több tagja is az egészségügyben dolgozott. 
Elidőzhetünk a néhai Weiskopf József dohánykészítőt őrző, a test állagát biztosító szigorúan klimatizált  üvegkoporsó előtt, hogy lássuk, hogy nézett ki egy halotti ing, milyen szalagok díszítették. 
 

Mellette megkapó pár, anyag és csecsemő gyermeke. Borsodi Terézia három napig vajúdott, de a gyermek nem tudott világra jönni. Ezt onnan tudjuk, hogy az édesanyán császármetszés nyomai látszanak: a kor szokásai szerint az anya halála után próbálták a magzatot megmenteni, de ez esetben nem sikerült, a baba is meghalt. A szomszédos halotti fekhelyen a rendkívül jó állapotban megmaradt apáca egyik ujja jól láthatóan erőszakos beavatkozás miatt hiányzik, valószínűleg még a temetést követően az égi kedveshez kötő jegygyűrűjét szerezték meg illetéktelenek. 
A szív nélküli klarissza apáca kiléte sokáig homályban maradt, csak az látszott, hogy szakszerű, de boncolás nélküli volt a szerv eltávolítása. Talán hazavitték távoli szülővárosába a szívét, mivel a szeptemberi halálozásakor a teljes test szállítása nem volt lehetséges.
 

A múmiák nagyon sokat segítenek az orvostudomány kutatásainak is. Mint dr. Vinkler Márta Erzsébet elmondta, a kor egyik legtöbb áldozatot szedő betegsége, a tuberkulózis, azaz a tbc volt, amely roncsolta a csigolyákat és a gerincet, ezért jól detektálható a tetemeken. Mivel a kórokozók száz éveket is képesek túlvészelni, a testekben lévő maradványok baktériumtörzsek azonosítását tették lehetővé, de a DNS-ünk változásainak kutatásához is hozzájárulnak. Mivel a kórokozók ennyi idő után is fertőzőképesek, a testeket a vizsgálatok előtt hosszan fertőtlenítették. A múmiák jól tűrik a szállítást, a kiállításokat, csupán nem túl gyorsan változó páratartalomra és állandó alacsony hőmérsékletre van szükségük. Az üveg tárolóedényekben ezeket a paramétereket külön-külön műszer méri.
A kiállításban a kriptarekonstrukció, a falakon és az üvegkoporsó alakú vitrineken elhelyezett információk segítik a látogatót abban, hogy elképzelje és átélhesse, milyen körülmények között élhettek a 18-19. századbeli Vác lakói.
A tárlatvezetés végén hallottunk Arányi Zolikáról. Az 1862-ben hatévesen elhunyt kisfiú  édesapja, Arányi Lajos a 19. század egyik legjelentősebb orvosa, a hazai kórbonctan első oktatója volt. A professzor maga mumifikálta halott kisfiát, 100 órán át tartósította, felöltöztetve ülő helyzetben rögzítette, és a kis testet íróasztala mellett tartotta. Az apa halála után a család őrizte a kisfiú múmiáját, majd az orvostörténeti múzeumba került.