2020.06.09. 20:12
A hónap végén dől el, ki jut az élvonalba
Június 25-én és 27-én, kétmeccses osztályozón dől el, hogy a Kanizsa Vízilabda vagy a KSI SE jut-e fel a férfivízilabda OB I.-be.
Rábavölgyi Zsombor célozza meg az ellenfél kapuját a szezon során lejátszott egyik hazai meccsen
Forrás: Zalai Hírlap / Archív
Fotó: Szakony Attila
Mint az ismert, a férfivízilabda OB I.-ben is már régen lezártnak nyilvánították az idényt. A mezőnyből azonban a szombathelyi AVUS nem vállalja az indulást az új szezonban, vagyis egy hely felszabadult. Mivel a második vonalnak két csoportja volt, az összevont felsőházi rájátszásra pedig már nem kerülhetett sor, a KSI SE, valamint a Kanizsa Vízilabda mint csoportelsők hivatottak dönteni arról, melyikük kerülhet feljebb.
Az osztályozó több mint három hónap kihagyás után nem lesz kis feladat az érintetteknek, akik hétfőn megegyeztek a szövetségben a párharc menetrendjét illetően.
– Eldőlt, hogy a kettős mérkőzést június 25-én, csütörtökön, valamint 27-én, szombaton vívjuk majd a fővárosban a sportiskolásokkal a margitszigeti szabadtéri Hajósban – mondta el Balázs László, a kanizsai vízilabda-együttest működtető gazdasági társaság ügyvezetője. – A találkozók mindkét napon este hét órakor kezdődnek.
Kanizsáról szurkolói buszt indítanak mindkét találkozóra, és a drukkereknek a meccsekre ingyenes lesz a belépés.