2017.12.22. 19:21
Témák, melyeken el kell gondolkodnunk
Ma este mutatta be ünnepi előadását a Honvéd Kaszinó Városi Színpada Karácsonyi álom címmel a közművelődési intézményben.
A fiatalok mély gondolatiságot hordozó témát dolgoztak fel Fotó: Horváth-Balogh Attila
A forgatókönyvet a fiatalokból álló társulat két tagja, Fási Barnabás és Micsinai Dominik írta, a darabot pedig Nikolics Zsanna, a 11 tagú csapat vezetője rendezte. Az előadás elején – melyen közreműködött a szintén fiatalok alkotta Magic Ritmo Tánccsoport is – Balogh László, az önkormányzat Humán Bizottságának elnöke és Balogh Ákos, a Honvéd Kaszinó igazgatóhelyettese mondott köszöntőt. Nikolics Zsannától, az előadás rendezőjétől, az amatőr színtársulat vezetőjétől megtudtuk: igyekeznek mindig olyan témákat bemutatni (például a hajléktalanság, szegénység), amelyek gondolkodásra késztetik a közönséget és nagyon is életszerűek.
– Hagyomány, hogy ilyenkor egy kanizsai fiatal, vagy csoporttagunk által írt művet adunk elő – árulta el. – A témák általában a mindennapi élethez kapcsolódnak, s a fiatalok által gyakran át- és megéltek. A mostani előadás sztorija például az, hogy egy kamasz, aki „szerelemgyermek”, miképpen éli meg, hogy édesanyja és édesapja két különböző család tagja, ő pedig igazán egyikhez sem tartozik, de mégis köze van mindkettőhöz. Kőkemény téma ez karácsonyra, való igaz, de mikor ragadná meg az emberek érzékenységét, ha nem most?!