2020.02.01. 09:16
Őrizetbe vették a szíriai lázadók egyik volt tisztségviselőjét
A férfit a francia hatóságok azzal a gyanúsítják, hogy háborús bűncselekmények, kínzások és erőszakos eltűnések elkövetésében vétkes.
Clemence Bectarte ügyvéd, a francia székhelyű Emberi Jogi Szervezetek Nemzetközi Szövetsége (FIDH) nevű csoport képviselője a dpa német hírügynökségnek nyilatkozva elmondta: január 10-én tudomásukra jutott, hogy a Dzsejs al-Iszlám iszlamista lázadócsoport volt szóvivője Marseilles-ben tartózkodik, amit haladéktalanul jelentettek a hatóságoknak.
A férfit a francia hatóságok szerdán elfogták, pénteken pedig vizsgálatot indítottak ellene azzal a gyanúval, hogy háborús bűncselekmények, kínzások és erőszakos eltűnések elkövetésében vétkes – áll a FIDH és a Szíriai Sajtó- és Véleménynyilvánítás szabadságának Központja jogvédő csoportok együttes közleményében.
A Dzsejs al-Iszlám egykor a Damaszkusz határában lévő Kelet-Gúta nagy részét uralta, míg a kormányerők 2018-ban visszaszerezték az ellenőrzést a térség felett. Razan Zejtúne, ismert szíriai emberi jogi aktivista három társával 2013-ban tűnt el nyomtalanul a térségben, amelyet akkor a szélsőségesek uraltak.
„Nincs kétségünk afelől, hogy ez a vizsgálat új fényt derít a súlyos jogsértésekre, amelyeket a Dzsejs al-Iszlám követett el, illetve Razan Zejtúne ismert jogász és emberi jogi aktivista és férje Váel, valamint két társuk eltűnése ügyére” – mondta Bectarte.