Zalaegerszeg

2014.05.23. 17:50

Eperbe borult a belvárosi piac

Zalaegerszeg - Gazdag eperkínálat, valamint sok vásárló, résztvevő jellemezte a belvárosi piacon pénteken ismét megrendezett epernapot.

Matyovszky Márta

A helyi városrehabilitációs projekt keretében megvalósult rendezvényhez a Vásárcsarnok biztosította a helyet, a programról pedig az Esély Európára Egyesület gondoskodott. Bár az elmúlt időszak esős, szeles, hideg időjárása a termelők elmondása szerint az epernek sem tett jót, a gyümölcs minden standon kifogástalan minőségben illatozott.

A megyeszékhely polgármestere, Gyutai Csaba a rendezvényt megnyitva hangsúlyozta, hogy a város szépen megújult terei – köztük a piactér is – akkor töltik be igazán funkciójukat, ha rajtuk közösségi élet zajlik, ha a város lakói ténylegesen birtokukba veszik azokat. A városrész képviselője, Balaicz Zoltán alpolgármester üdvözlő szavai után Horváth István, a Vásárcsarnok igazgatója megerősítette, hogy a piaclátogatók körében kedvező visszhangra talált programjaik továbbra is folytatódnak.

A folytatásban Farkas Gergő, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház színésze szórakoztatta a közönséget, miközben nemcsak eper kóstolásra nyílt lehetőség. Bíró László, az Arany Bárány Szálloda szakácsa látványkonyhájából hideg eperlevest és különleges epres salátát kínált a csirkesült mellé, Siposné Lakatos Éva mesterszakács sokféle epres készítménye között diabetikus süteményeket is ajánlott a kóstolóknak, Gerencsér Szilvia pedig lassú érlelésű joghurtból készített epres turmixot.

Sor került még dieteikai szaktanácsadásra, és receptbemutatóra is.A rendezvény elérte célját – hogy a friss és jó minőségű helyi termékeket és a piaci vásárlást népszerűsítse – miközben ráadásul a piacteret igazi belvárosi közösségi térré változtatta.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!