Az eddigi, öt éves korban történő vizsgálat mellett már három éves korban is kötelező lesz a gyermekek logopédiai szűrővizsgálata. A Zala Megyei Pedagógiai Szakszolgálat is megkezdi a vizsgálatot szeptembertől, melynek célja, hogy a felfedezett beszédhibá
Zalaegerszeg - A kiskanál a kávéspohárhoz koccan. Mi örülünk, hogy nem tört össze. Egy gyerek viszont lehet, hogy azt hallja: a törpék csákányukkal arany után kutatnak a bányában.
A dadogás problémája - az Oscar-díjas A király beszéde című film kapcsán - a figyelem középpontjába került. Szakembert kérdeztünk e beszédhiba okáról, s fejleszthetőségéről.
Egyre több a magatartászavaros, sajátos nevelési igényű vagy egyéb problémákkal küzdő gyermek - vélik a szakemberek. Pedig, ha óvodás korban elkezdődne ezen fiatalok fejlesztése, kezelése, akkor az eredmények is javulnának.