2014.10.12. 22:22
Schiffer András: összességében helytállt az LMP
Schiffer András szerint összességében helytállt az LMP az önkormányzati választáson, ugyanakkor - mint fogalmazott - hazudna, ha azt mondaná, hogy nem számított némiképp jobb eredményre.
Az ellenzéki párt társelnöke vasárnap éjjel tartott sajtótájékoztatóján az elért eredményüket úgy értékelte: az LMP annyi képviselői helyhez jutott az országban, hogy képes lesz megsokszorozni erejét. Pártja küldetésének nevezte, hogy 2018-ban az ellenzék vezető erejévé válva képes legyen kihívást intézni Orbán Viktor miniszterelnök rendszerével szemben.
Schiffer András Csárdi Antal főpolgármester-jelölttel együtt gratulált Tarlós István újraválasztott főpolgármesternek, a társelnök emellett gratulált egykori párttársának, Karácsony Gergelynek is, aki az Együtt-PM színeiben lett Zugló polgármestere.
A társelnök hősies küzdelemnek nevezte pártjának az idei három választáson nyújtott teljesítményét, amelyet ahhoz miért, hogy pártja hol tartott tavaly. Hozzátette: az elnyert önkormányzati képviselői mandátumaik száma megegyezik a 2010-ben elérttel, amely azonban egy 7,5 százalékos országgyűlési választási eredmény után sikerült.
Csárdi Antal fővárosi képviselőségére utalva úgy fogalmazott: „visszaszereztük azt a képviseletet, ami megilletett volna minket az elmúlt másfél évben”. Hozzátette: jelöltjük büszke lehet arra, amit a kampányban bemutatott. Hangsúlyozta: az LMP még polgármesterséghez is juthat Tarnabodon, ahol a sajtótájékoztatóig nem érkezett végeredmény. Elmondta: pártja a három Pest megyei mandátum mellett a Baranya és a Bács-Kiskun megyei képviselőtestületben is szerzett egy-egy mandátumot, és olyan városokban is képviselethez jutott, amelyekben eddig nem volt jelen. Ezek közé sorolta Mosonmagyaróvárt, Tatabányát, Zalaegerszeget, Debrecent, Békéscsabát.
Nincs szégyenkeznivalónk – összegzett, fájó veszteségnek nevezte ugyanakkor a szombathelyi eredményt.
A társelnök köszönetet mondott a 4K!-nak a választási együttműködésért, úgy fogalmazott, a rendszerkritikus pártok gördülékenyen tudtak együttműködni. Csárdi Antal kijelentette: a fővárosi közgyűlésben a következő öt évben azért fog dolgozni, hogy 2019-ben olyan főpolgármestere lehessen Budapestnek, amelyet megérdemel. Hangsúlyozta: átláthatóbban működő, takarékosabb és egy élhetőbb fővárosért kíván dolgozni, programjából pedig minél több elemet kíván megvalósítani. Ezek közül a bérlakásprogramját, valamint a bölcsődei, óvodai férőhelyek számának bővítését emelte ki.
A két politikussal együtt a pulpitusra állt számos mandátumhoz jutott politikus is. Schiffer András beszédét többször tapssal fogadta a közönség. A zöldségüzletet vezető Csárdi Antal a sajtótájékoztatóról egyenesen a nagybani piacra indult - hangzott el.