A tenisz az élete a nagykanizsai Dominik Sándornak

– Ízig-vérig nagykanizsai vagyok, már gyerekként megismerkedtem a tenisszel – mondta a 82 éves Sándor. – A Király utca végén, a teniszpályán szedtük a labdákat, ott nevelkedtünk, minden szabadidőnket ott töltöttük. Akkor még az urak sportja volt, csak néztük őket, ahogy játszottak, lenyűgözött akkor is a játék. Aztán jött 1956, ami után az úriemberek "leléptek", és mi, utcavégi gyerekek maradtunk ott a teniszpályán. Tulajdonképpen mi építettük újjá az Olajbányász stadion melletti Vár utcai pályákat. Abban az időben a MÁV-NTE-nek volt még két pályája, a többi ezután létesült.

Dominik Sándor hozzátette: néhány felnőtt maradt, elkérték tőlük az ütőket, és a szabályok pontos ismerete nélkül csak ütögették a labdát. Edzések előtt vagy után léphettek fel a pályára, s indulhatott el a játék, amit nagyon élveztek.

– Az első edzőnk néhai Berkes Józsi bácsi volt, aki a szárnyai alá vett bennünket – fogalmazott. – Az 1956 utáni években neki köszönhetően támogatták az ifjúsági sportot, így kiváló csapattal rendelkezett Nagykanizsa. Elvittek egy országos teniszbajnokságra a fővárosba, ahol kiválogatták a gyerekeket egy nemzetközi edzőtáborba. Jó időszak volt, hiszen 1958-ban teniszben megnyertem az első ifjúsági országos bajnokságot, majd négy évvel később elvittek Zalaegerszegre katonának. Feladatul kaptam, hogy a megyeszékhelyen is ismertessem meg jobban az érdeklődőkkel a teniszt. Tanítottam az utánpótlást játszani, a felnőttekkel pedig meccseket játszottunk. Majd 1964-ben leszereltem és az akkori országos tenisz fellegvárnak számító Balatonboglár leigazolt vendégjátékosként. Arra büszke vagyok, hogy ott tartózkodásom tizenegy éve alatt mindössze egyetlen meccsen kaptam ki. Közben egyéni bajnokságokon bizonyítottam.

Aztán 1975-ben visszatért Nagykanizsára és a néhai Szakony Gyula tanárral összefogva felújították az Olajbányász stadionban lévő pályákat. Az országban akkoriban kettő villanyvilágításos pálya volt, az egyik Egerben, a másik Nagykanizsán.

Dominik Sándor egyik nagy élménye is ehhez az időszakhoz kötődik. Például a Vár utcai pálya kerítésének betonozásához az anyagot éjszaka kapták, s akkor azonnal neki kellett állni a munkának. A gyerekek, a sportolók, a támogatók együtt dolgoztak, hogy minden rendben legyen.

– Akkor immár felnőtt versenyzőként vitt előre a tenisz szeretete és a lendület – mesélt tovább Sándor. – Az országos bajnoki címeimet 1977-ben és 1979-ben szereztem, de közben kétszer nyertem szintén országos Helikon Kupát, Göcsej Kupát és Kanizsa Kupát. A munkahelyemen, egy cipőkkel foglalkozó cégnél vezető beosztásba kerültem, onnan nagyon sok segítséget juttathattam a nagykanizsai tenisz fejlődésére. Abban az időben a sportág az életemet jelentette, a karrieremet, amit elértem, az a tenisznek köszönhető. A sportnak köszönhetően hazai és nemzetközi kapcsolatokra is szert tettem. Később a nagy öregekkel összefogva megalakítottuk a víztorony lábánál a Kanizsa Tenisz Clubot 1985-ben, hét évvel később építettük a pályát. Nagyon jó közösségünk van, jól érezzük magunkat, persze a tenisz mindig is összeköt bennünket. Tavaly még játszottam, a balatonboglári Halker Kupán a 80 év felettiek versenyét nyertem meg.

Elmondta: a gyerekek képzése folyamatos. Tíz éven keresztül egy német ifjúsági és felnőtt csapat edzőtáborozott náluk, de gyakran járt Németországba tréningeket tartani. Rajtuk keresztül kerülhetett Amerikába, ahol az idén 18. alkalommal tanított teniszt a diákoknak. Sok államban megfordult, legutóbb Floridában élő magyar gyerekkel foglalkozott, bár vannak köztük amerikaiak is. Mindenkinek javasolja a teniszt, ha mozogni akar, ez egy olyan sport, amit akár 70 évesen sem késő elkezdeni.

Dominik Sándor a stafétát a nagykanizsai Lengyák György sportoló és atlétikaedzőnek adta át.