2018.06.09. 08:00
Perbeszédekkel versenyeztek Zalaegerszegen
Büntethetők-e azok a fiatalok, akik ittas férfival keveredtek konfliktusba és az összecsapás végén az idősebb ember halálos sérüléseket szenvedett?
Pénteken egymás után hét ügyvéd is igyekezett érvelni amellett, hogy a fiatalok nem követték el a halált okozó testi sértés bűntettét, illetve cselekedetük legfeljebb enyhe büntetéssel sújtandó. Bár a „tárgyalás” a zalaegerszegi törvényszék dísztermében zajlott, a vádlottak nem voltak jelen, és ítéletet sem hirdettek, mert az elhangzott védői érveléseket ez alkalommal nem bíró, hanem zsűri értékelte.
Tizenegyedik alkalommal rendezték meg ugyanis a Pécsi Ítélőtáblához tartozó négy dunántúli megye ügyvédjelöltjei számára a perbeszéd-versenyt – a hagyományos pécsi helyszínt elhagyva – idén a zalai megyeszékhelyen. Ahogy a szervezők nevében dr. Károlyi Attila, a Zala Megyei Ügyvédi Kamara titkára elmondta, a Wolters Kluwer kiadó által jegyzett ügyvédjelölti versenyen a megyei főügyészség részéről Szűcsné dr. Lukács Mónika képviselte a vádat. Az általa elmondottakra reagálhattak védőbeszéddel a versenyzők, akik rövid felkészülés után 15 percben fejthették ki érveiket. Ezek szakmai megalapozottsága mellett a jelöltek retorikai felkészültségét is értékelte a zsűri.
– Mindig a védenceim számára legkedvezőbb ítéletet szeretném elérni, ezért felmentést kértem – fogalmazott kérdésünkre dr. Szőts Viola, aki Bonyhádról érkezett, és az elmúlt évben megnyerte a versenyt. – Érvelésem szerint jogos védelmi helyzetben voltak védenceim, hiszen támadás érte őket – magyarázta.
Nos, a dr. Makai Lajos, a pécsi ítélőtábla elnöke által vezetett héttagú zsűri értékelése alapján az idei versenyt dr. Molnár Tamás (Pécs) nyerte meg, dr. Szőts Viola és dr. Sipos Ákos (Pécs) előtt.