Dancs Jenőt nevezték ki a Zala Megyei Szent Rafael Kórház ápolási igazgatójává

Közelről ismeri a hivatás szépségeit és árnyoldalait

Dancs Jenő éveken át maga is betegágy mellett teljesített szolgálatot a kórház pszichiátriai, majd krónikus belgyógyászati osztályán, belülről ismeri tehát e munka gondjait és szépségeit. Jelenleg több mint 1100 egészségügyi szakdolgozó tartozik területéhez.

1985-ben szerzett általános ápolói végzettséget, s a megyei kórházban kezdett el dolgozni. Munka mellett érettségizett a Zrínyi-gimnáziumban. A sorkatonai szolgálatot követően polgári alkalmazottként a honvédségnél tevékenykedett egészségügyi vonalon, egészen az egerszegi alakulat megszűnéséig.

Ez idő alatt is volt kapcsolata a kórházzal, ahova 1995-ben tért vissza főállásban. Időközben a PTE Egészségügyi Főiskolai Karán diplomás ápoló oklevelet, majd a PTE Egészségtudományi Karán mesterfokozatot szerzett. Több mint tizenhat éven át a tisztiorvosi szolgálat ápolási szakfelügyeletét és egészségügyi igazgatását erősítette, majd két éve az önkormányzathoz került, ahol az egészségügyi alapellátás és a szociális szolgáltatások intézményfenntartói feladatait látta el. E minőségében a háziorvosi rendelők, védőnői szolgálatok és idősellátó klubok felújítását szolgáló TOP programok megvalósításának szakmai támogatását is végezte.

Vajon férfi létére mi vonzotta az ápolói hivatáshoz?

– Mindig is éreztem, hogy segítő foglalkozást kell választanom. Az első impulzusokat általános iskolai biológiatanáromtól, dr. Máté Lászlónétól kaptam, aki vöröskeresztes aktivistaként elsősegélynyújtó szakkört vezetett az iskolában, számos versenyen szerepeltünk sikerrel. A betegeken, elesetteken való segítés a későbbiekben is erős indíttatásként élt bennem, ám újabb feladataim révén ráláttam a terület működésének egészére is, s érdekelni kezdett, mit tehetnénk a jobbítás érdekében. Ettől függetlenül nem terveztem megválni az önkormányzattól, hiszen éppen lezártuk a két nagy TOP-os projektet, s úgy éreztem, végre nyugalmasabb időszak következhet.

Az ápolási igazgatói pozíció története

Hátradőlés helyett azonban újabb horizont nyílt meg, ugyanis egyre több biztatást kapott volt kollégáitól a kórházból, hogy pályázza meg a megüresedő ápolási igazgatói posztot. Sokat gondolkodott, latolgatta az érveket, majd úgy döntött, belevág. Tudakoljuk, mit tud elérni, megvalósítani, hozzátenni a rendszer működéséhez?

– A megyei kórház idén ünnepelte a jogelőd Ispita megalapításának 170. évfordulóját. Az, hogy a kórház ennyi időn át igazodni tudott a változásokhoz, s a régióban kialakította, megőrizte szakmai pozícióját, alapvetően annak köszönhető, hogy vezetői mindig a folytonosság és a megújulás egyensúlyára törekedtek. Rengeteg szakmai érték, jó gyakorlat halmozódott fel, amit úgy kell továbbvinnünk, hogy közben fenntartjuk hajlandóságunkat és nyitottságunkat az újdonságok befogadására. Számomra is ez a szemlélet az iránytű. A zalai kórházban 30 éve az országban elsőként vezették be a külsőleg akkreditált minőségügyi rendszert és a kontrolling gyakorlatát, ami azt jelenti, hogy a vezetői döntések, célmeghatározások konkrét, számszerű adatokon alapulnak. A hiba­lehetőségek kiszűrése tehát évtizedek óta törekvés, ez a folyamat, az egészségügy speciális jellegéből fakadóan soha nem érhet véget. A tendenciák szüntelen elemzése fontos eszköz ahhoz, hogy megőrizzük pozícióinkat a betegellátásban és sikerorientált szervezetként működhessünk. Ebben a szellemben szeretnék dolgozni. Az sem titok, hogy az egészségügy alulfinanszírozott, ebből fakadóan magam is arra törekszem majd, hogy a forrásainkat pályázatokkal, szponzorok bevonásával, plusz szolgáltatások bevezetésével kiegészíthessük.

A munkaerőt érintő kérdések

A munkaerőgondokat érintve elmondja, a kórházat elhagyó szakdolgozók létszámát sikerül ugyan pótolni, ám az új belépők nem feltétlenül a távozók helyén jelentkeznek.

– E tekintetben vannak még feladataink. Neuralgikus pont a sürgősségi osztály létszámának feltöltése, a tartósan ott dolgozók nagy lelki és fizikai terhet viselnek. Minden alkalmat megragadunk, hogy akár csak részmunkaidőben is, de növeljük a munkatársak számát. A tartósan távollevők miatt hasonló a helyzet a gyermek­osztályon, az egyes részlegek speciális szakmai igényei miatt különösen nehéz biztosítani a létszámot. A koraszülöttekkel foglalkozó PIC részlegen például csak gyermekintenzív terápiás szakápolók dolgozhatnak, s hasonló a helyzet az újszülött részlegen is. A képzések támogatásával igyekszünk enyhíteni a gondon.

A jövedelmekre térve az a meglátása, hogy a több lépcsőben lezajlott szakdolgozói bérfejlesztés konszolidálta némiképp az ágazat helyzetét, főleg, hogy további emelést is kilátásba helyezett a szakpolitika. Nehézséget okoz azonban, hogy a növekedés nem érintette a háttérszolgáltatásban dolgozók bérét, holott a gyógyításhoz szükséges anyagok beszerzése, a műszaki háttér biztosítása s még számos pótolhatatlan háttérmunka elvégzése nélkül a kórház működésképtelen lenne. Remélhetőleg e kérdésben is előrelépés várható a jövőben.