2021.03.28. 13:04
Virágvasárnapi istentiszteletet tartottak Csesztregen
Virágvasárnap a nagyhét kezdete, ezen a napon vonult be Jézus Jeruzsálembe, ahol a nép lelkesen, örvendezve fogadta őt. Néhány nap múlva azonban kereszthalált halt, éppen azok szándéka szerint, akik korábban királyként üdvözölték.
A virágvasárnapi szentmisének a barkaszentelés is fontos velejárója
Forrás: Zalai Hírlap
Fotó: Gyuricza Ferenc
A virágvasárnapi istentiszteleteknek ezért számos helyen, így megyénk templomainak többségében is része a passió, Krisztus szenvedéstörténetének bemutatása. A csesztregi Szent Móric templomban is felidézték a nagyhét eseményeit, Páli Zoltán plébános a szentmise kezdetén pedig arról beszélt, hogy az ember milyen gyorsan képes a szeretetét gyűlöletté átformálni.
Kiemelte a húsvét ugyanakkor a feltámadás, a lelki megszabadulás ünnepe, ezért talán joggal bízhatunk abban, hogy rövid időn belül korunk egyik nagy tehertétele, a koronavírus okozta járványhelyzet alól is szabadulunk. Páli Zoltán azt is elmondta: az idei húsvét más lesz, mint amit a hívek megszokhattak, elmarad a tűzszentelés, mint ahogy a feltámadási körmenetet sem tartják meg.