A márciusi eszmék ma is érvényesek

2023.03.14. 13:00

Megosztottság helyett összefogásra van szükség

A szabadságot nem osztogatták, nem adták ingyen. Azt a harcolni képes, a közös célokért tenni tudó, és tenni akaró egyének összefogása teremtette meg. Román Szilvia, a hodosi magyar nemzeti önkormányzati közösség elnöke mondta mindezt a magyar polgári forradalom kapcsán.

Gyuricza Ferenc

A Muravidéken már az elmúlt hét végén megkezdődött az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulójára emlékező ünnepségek sorozata, hiszen Szlovéniában a magyar nemzeti ünnep nem tartozik a munkaszüneti napok közé. A magyarlakta szlovéniai települések közül elsőként idén is Hodoson emlékeztek ünnepi gálaműsorral, koszorúzással. A helyi magyar közösség vezetője ezt megelőzően mondta el figyelemfelkeltő beszédét, amiben reflektálva a szlovéniai magyarság megosztottságára, a 175 évvel előtti eseményeket állította szembe napjaink történéseivel. Mint mondta: annak idején tisztában voltak vele forradalmárok, ha összefognak, megsokszorozódik erejük, azáltal pedig sorsfordító tettekre is képesek lehetnek. Ezzel szemben napjaink társadalmára a széthúzás és ellenségeskedés jellemző, pedig a márciusi eszmék ma is érvényesek, azok követésével tudnánk saját gyermekeinknek példát mutatni. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában