2023.09.19. 13:30
Bringával munkába és iskolába Nagykanizsán is
Nagykanizsán, az Erzsébet téren az Aktív Magyarország szervezésében kedden megtartották az őszi Bringás reggeli rendezvényt. Ezen együtt ünnepelték a kerékpáros közösséget és megtisztelték azokat, akik a mindennapokban főleg a kerékpárt választják munkába, iskolába járásra vagy bevásárláshoz.
Az esős időjárás ellenére sokan döntöttek a kétkerekű mellett, néhány fiatal elektromos rollerrel közelítette meg az iskoláját. A kanizsai önkormányzat maroknyi csapata pedig finom meleg teával, narancslével, müzliszelettel, kakaós csigával és sajtos pogácsával is megkínálta őket. Néhányukat ugyan meglepte a különleges reggeli, de örömmel elfogadták a felkínált ételt. Így tett a nagykanizsai Kecskés Attila is, aki kislányát kísérte a közeli Bolyai-iskolába. Kerékpárját a szabályoknak megfelelően tolta a téren, a kormányon a nehéz iskolatáska és a tornazsák lógott.
– A nyár végén a kislányom biciklijét téliesítettük, így ő már gyalog jár – mondta. – Viszont az enyém még kihúzza egy darabig. Kis túlzással négyéves korom óta a nyeregben ülök, a szabadidőmben is gyakran tekerek. Feltölt energiával munkakezdés előtt. Arra biztatok mindenkit, aki csak teheti válassza ezt a közlekedési formát.
Balogh László polgármester ugyan ezúttal autóval érkezett a hivatalba, ám elmondása szerint gyakran választja szabadidejében a kerékpározást. Hozzátette: a bringás reggeli után szeptember 22-én (péntek) 9.15-től zenés óvodás tornával kezdődnek az Erzsébet téren az autómentes nap programjai. Majd 17 órától szintén a térről indulva belvárosi kerékpáros túrára várják az érdeklődőket.