Huchthausen Lajos, a kilitiek legendás papja

Huchthausen Lajos (1900-1998) 1900. január 4-én Nagykanizsán született. Hat testvérével együtt vallásos nevelést kapott, vasutas édesapja, szerető édesanyja támogatásával választotta a papi hivatást. Gimnáziumi tanulmányait szülővárosában – szinte mindig kitűnővel – a piaristáknál végezte, majd a veszprémi, azután a budapesti szeminárium hallgatója lett. Diplomát 1923-ban szerzett. Ebben az évben – június 17-én – pappá szentelték, első miséjét 1923. június 21-én tartotta. Murakeresztúron kezdte meg szolgálatát, ahonnan 1924-ben Gyulakeszire, aztán Berzencére, majd egy év múlva Barcsra, később ismét Murakeresztúrra helyezték káplánnak. 1926-tól Veszprémben szemináriumi aligazgató, teológiai tanár és hitoktató lett. 1935-től kezdődött kiliti pályafutása, ahol esperes plébános és nem sokkal később plébános lett. Szolgálatát Kilitin egészen 1972-ig végezte (1948-ban tartotta itt ezüstmiséjét), de ellátta a ságvári, viszonylag nagy kiterjedésű esperesi kerületet – Tab, Bábonymegyer, Nagyberény, Ádánd, Sárvár, Balatonkiliti, Siófok, Balatonszabadi, Zamárdi, Balatonendréd, Kőröshegy, Kereki, Bálványos – is. Ezt követően Veszprémben szolgált még 10 esztendeig a Regina Mundi plébánián, ahol 1973 júniusában ünnepelték aranymiséjét. Innen vonult nyugdíjba, nyugdíjazása előtt megkapta a székesegyházi kanonoki kinevezését. 1982-ben kérte nyugdíjazását, 1983-ban még itt tartotta nagyszabású gyémántmiséjét a hívekkel teli templomban. 1995-ben hosszú életének élményeit, gondolatait, egyháztörténeti vonatkozásokkal tarkítva Bilingérezések – a bilingérezés jelentése: a szőlő bejárása a szüret után, amikor a fent felejtett fürtöket összeszedik – című könyvében írta meg, ebben az időszakban ismét Kilitin élt.

Huchthausen Lajos a családi beszámolók szerint papnak született. Gyermekkorától kezdve készült a hivatására, végigjárta a papi ranglétra lépcsőfokait. A Veszprémi Főegyházmegyei Levéltárban őrzött bizonyítványok, indexek tanúsága szerint nagy szorgalommal tanult, tanulmányaiban jeleskedett. Már mint gyakorlott egyházi képviselő érkezett meg 1935-ben Kilitire. Tevékeny évei Kilitin teltek, de már a kiliti évek előtt is megmutatkozott, hogy Huchthausen személyében, nemcsak kora, hanem személyisége miatt is, egy aktív, szinte minden tevékenységi formában részt vevő plébánosról van szó. Huchthausen 1935. április 15-től kiliti plébánosként a helyi egyházi, közösségi életbe bekapcsolódott. Fókuszát a közösség szervezése mellett az iskolai oktatás fontosságára, a nőnevelésre és a szomszédos településekkel való aktív kapcsolattartásra helyezte. A nehézségek ellenére Huchthausen 1945 utáni évei is mozgalmasan teltek: 1949-ben megkezdték a háborús károkat szenvedett templom felújítását. Úgy tűnt, hogy a kommunista megfélemlítések ellenére sem csappant a hívek elköteleződése: 1949. december 31-én 300 körül volt az éjféli misén részt vevők száma. Huchthausen a diktatúra legsötétebb éveiben sem veszítette el a kapcsolatot a környékbéli településekkel: Balatonendréden plébiánaátadáson, Balatonszabadin szentségimádáson vett részt, többször Kaposvárra utazott, Nagykanizsán lelkigyakorlatos beszédet mondott, Lellén rendszeresen találkozott Lékai Lászlóval, kinek tanára és gyóntatója is volt. Folyamatosan járta a vidéket, Zamárdin, Látrányon, Veszprémen, Kaposváron, Bábonymegyeren, Tabon, Keszthelyen, Hévízen, Alsópáhokon, főként Somogy, Zala, Veszprém megyékben fordult meg, olykor gyalog, vonaton, ritkán gépkocsival (kerékpározni nem tudott, saját járművel nem rendelkezett). Rendszeresen járt a veszprémi szemináriumba lelkigyakorlatra, önmaga fejlesztését sem hanyagolta el. Volt ereje ezekben a nehéz időkben gyerekekkel gyakorta Kilitiről Balatonfüredre és Tihanyba kirándulni. Végigküzdötte a kommunizmus sötét korszakát: nem tárgyalt a békepapokkal, segítette az üldözötteket, igyekezett egyháza méltóságát és ünnepeit méltón megtartani, hitében nem csüggedni. Pedig kuláknak bélyegezve az 1950-es évek elején perbe fogták, földjeitől megfosztották, nagyon szerény körülmények között élt. Mégsem csüggedt, a kiliti közösség motorja maradt egészen 1972-ig.

37 évnyi kiliti szolgálat után Veszprémbe került, a Regina Mundi plébániára, ahol szintén közösséget szervezett maga köré, mindemellett folyamatosan tartotta a kapcsolatot kiliti barátaival, ismerőseivel. 1984. december 31-én mondta el 27.000-ik miséjét! 1984-ben gyémántdiplomát vett át a Hittudományi Akadémián. Időközben 1985-ben, nyugdíjazását követően Kilitire vonult vissza. 1994-ben egy újságcikk tanúsága szerint így teltek napjai: „Szobájában van a tabernákulum, s a házi oltárnál naponta elmondja a hajnali misét. Igaz, nincs harangszó, úrfelmutatáskor nem szólal meg a csengő, de Lajos atya így is egyesül Krisztusával, s ez élteti. Akadnak siófokiak, akik kijárnak hozzá gyónni, s az adventben Kilitiben is sokan fölkeresték.”

Kilitin tartotta meg 1988-ban vasmiséjét, majd 1993 júniusában rubinmiséjét. 1998. október 13-án hunyt el Kilitin, sírja – szüleivel együtt – a kiliti temetőben található. A kiliti katolikus templomban Márfy Gyula veszprémi érsek búcsúztatta 1998. október 21-én. Ahogy végigtekintünk ezen a korántsem teljes összegzésen, elmondható, hogy Szent Pál alapvetése különösen igaz Huchthausen Lajos áldozatos életére: „A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam.”

Dr. Kovács Emőke