A Balatoni napfelkeltétől a randevúig

2024.06.05. 12:30

A Keszthely város tortája-verseny ezúttal is ízorgiát s élményt hozott

Átadták a Keszthely tortája-verseny díjait a városnapi ünnepség zárómomentumaként. Az édes kreációkat a publikum már a hétvégén megkóstolhatta.

Péter B. Árpád

Az idei díjazottak – a VSZK, a Teleszel Desszertműhely és a Mozart cukrászda képviselői – Manninger Jenő (balról), illetve Vozár Péterné és Nagy Bálint államtitkár, országgyűlési képviselő társaságában

Fotó: PBÁ

Az elismeréseket Vozár Péterné alpolgármester nyújtotta át az arra érdemeseknek, miután korábban a szakmai zsűri minősítette, értékelte az édességeket.

Hagyományos kategóriában a keszthelyi VSZK szakoktatója, Turczi Veronika cukrászmester által készített Balatoni napfelkelte hódította el az első helyet. Ennek alapja egy mandulás habcsókpiskóta, amelyre kávés krémganache kerül, majd egy linzerlap. A következő rétegben homoktövis mousse és szederzselé található, a torta pedig jégzselével van bevonva. Különdíjat érdemelt Szabó Andrea s a Teleszel Desszertműhely Mary álma elnevezésű édessége.

Keszthely reformtortája idén a hévízi Mozart cukrászda Balatoni randevúja lett. Ezt a glutén- és cukormentes különlegességet Rosta Sándor alkotta, az elismerést Prosztovicsné Pópity Tímea tulajdonossal közösen vette át.

A díjátadás pillanatai, a kép bal szélén Manninger Jenő polgármester, jobbról Vozár Péterné és Nagy Bálint államtitkár, országgyűlési képviselő
Fotó: PBÁ

Az idei megmérettetésre nem csupán vendéglátóhelyek, hanem szakképzőintézmények is nevezhettek, két kategóriában – hagyományos és „mentes” édességekkel. Ezúttal nyolcan kandidáltak az elismerésre, az ítészek pedig értékelték az íz, a küllem, az állag s a technológia mellett a kreativitást és a regionális kötődést is.

A negyedik alkalommal meghirdetett Keszthely város tortája-pályázat – amelynek célja a hagyományteremtés és a közösségépítés – együttműködő partnere ezúttal is a Magyar Cukrász Ipartestület volt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában