2024.06.04. 14:30
Aszfaltoztak a zalaegerszegi Havasi gyopár utcában
Gálafejen egyre többen laknak, a régi pincéket bővítik ki vagy új házakat építenek az üres telkeken. Zalaegerszeg egyik zöldövezetében azonban mindig ad feladatot valamely hiányzó infrastruktúra kiépítése, mint például a Havasi gyopár utcában.
Sajtótájékoztató a Havasi gyopár utcában: jobbra Szilasi Gábor önkormányzati képviselő, mellette Szabó János közútkezelő szakreferens
Fotó: Antal Lívia
Erről Szilasi Gábor önkormányzati képviselő beszélt a keddi sajtóbejáráson. Elmondta, hogy a 265 méter hosszú Havasi gyopár utca nyugati oldali szakasza, a Ligetszépe és a Százszorszép utca között a korábbi években már aszfaltburkolatot kapott. A fennmaradó keleti oldali mintegy 117 méteres zúzalékos szakaszának aszfaltozására idén állt rendelkezésre önkormányzati forrás az arányos városfejlesztési programban. A képviselő méltatta, hogy az itt élők is hozzájárultak a kivitelezés költségeihez, ugyanúgy mint a Cédrus utcában és a cimpóhegyi Bokor utcában. A Ligetszépe utca lehet a következő, ahol a lakók szintén önerős útfejlesztésben gondolkodnak. Szilasi Gábor hangsúlyozta, a lehetőségekhez mérten igyekeznek folyamatosan fejleszteni Gálafejet. A Széna téren a minap két futballkapuval és egy egyensúlyozó játékkal bővítették a játszóteret.