Fogathajtó verseny színesítette

2024.07.14. 09:00

Családi nap Reszneken

Szombaton tartották a hagyományos családi napot Reszneken a szabadidő központban, melyre főként a helyieket várták.

Korosa Titanilla

A reszneki tekeklub főzőcsapata, jobbról a harmadik Csiszár Balázs

Fotó: A szerző

Az egész napos program kicsiknek és nagyoknak is kínált lehetőségeket, hirdettek horgászversenyt, itt kilencen próbáltak szerencsét, a legjobb eredményt ifj. Horváth István érte el összesítésben, a legnagyobb halat Végi Zoltán fogta. A főzőversenyre nyolc csapat nevezett, az étkeket helyben alakított amatőr zsűri értékelte.

Csiszár Balázs, a település újonnan választott polgármestere elmondta, hogy ezt a programot évről évre hasonló kínálattal szervezik meg, a délelőtti horgász- és főzőverseny után délután és este zenés- táncos fellépők lépek színpadra, este bált tartanak. Az önkormányzat vendégül is látja a vendégeket, most vadpörkölttel, babgulyással és kemencés langallóval készültek.

Fogathajtó verseny is várta az érdeklődőket, képen Kránicz Ferenc, a magyarszerdahelyi Lópici Gáspár LSE hajtója 
Fotó: A szerző

- Idén emellett fogathajtás színesítette a családi nap programját, megkerestek a szervezők, hogy mivel kiesett egy versenyhelyszín, megtarthatnák-e nálunk az egyik futamot, hiszen Resznek korábban több alkalommal is otthont adott fogathajtó futamnak, így került hozzánk a a Zala vármegyei C kategóriás kettesfogathajtó verseny - tette hozzá Csiszár Balázs. - A pályát a horgásztó szomszédságában alakítottuk ki. Itt hét fogat indult, illetve rendeztek futamot a D kategóriás hajtóknak, valamint volt vadászhajtás is. 

A polgármester hozzátette, hogy a családi nap idén is a közös összefogás eredménye, akik eddig is segítették a polgármester és a szervezők munkáját, azok most is mellé álltak a feladatnak. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában