Lapunk újságírója, Benedek Bálint a „Pannon Egyetem Nagykanizsáért” díjat vehette át

2024.07.06. 09:00

Diplomaátadó: alkalmazkodóképes generációt nevelnek

Ötven egyetemi hallgató vehette át pénteken diplomáját Pannon Egyetem Nagykanizsa Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központ ünnepségén. Emellett több kitüntetést is átadtak, valamint lapunk munkatársa, Benedek Bálint újságíró a „Pannon Egyetem Nagykanizsáért” díjat érdemelte ki.

Zaol.hu

Az "Arany toll" elismerést a 2017-ben végzett Kántás Ádám kapta, aki az elmúlt években magas színvonalú és sikeres munkával, valamint kitartó szorgalommal öregbítette az intézmény hírnevét és szakmájában kiemelkedő teljesítményt nyújtott

Fotó: Szakony Attila

A program már az intézményen kívül ökumenikus istentisztelettel kezdődött az Alsóvárosi templomban, majd a végzős hallgatók tiszteletére faültetéssel folytatódott a campus előtti parkban. A diplomaátadón az elnökség bevonulását követően dr. Abonyi János, a Pannon Egyetem rektora szólt a résztvevőkhöz. Elmondta: nemzetközi kiválósági rangsorokban jegyzett, a világ élvonalába tartozó, az idén 75 éves fennállását ünneplő egyetem legfontosabb küldetése, hogy minden campusán kiváló, a jövő kihívásának megfelelő tudást adjon.

Dr. Abonyi János rektor köszöntő szavaiban méltatta a jövőre negyedszázados születésnapját ünneplő egyetemi központot
Fotó: Szakony Attila

– A következő év különösen fontos lesz a Pannon Egyetem életében, ugyanis éppen 25 éve, rendkívül alapos előkészítő munkát követően 2000-ben jött létre Nagykanizsán a campus – folytatta. – Abból a célból, hogy a fiatalok számára elérhető legyen a minőségi felsőoktatás és pezsgő kulturális élete legyen. Az elmúlt negyedszázad eredményei igazolják az elképzelés sikerességét, miszerint nem kell messze menni, hogy messzire juthassunk. A víztechnológia, a megújuló energia és a körforgásos gazdaság területén a világ élvonalába tartozó kutatóműhelyek jöttek létre, melyekben kiváló egyetemi professzorok dolgoznak.

Majd az egyetemi központ megbízott főigazgatója, Gerencsérné dr. Berta Renáta lépett a mikrofonhoz. Beszédében elmondta: a hallgatóik az elmúlt évek során nemcsak elméleti tudást szereztek, hanem megismerkedtek azzal a szemléletmóddal is, amely a jövő kihívásainak megoldását szolgálja. A körforgásos gazdaság alapelvei mentén építették az új képzéseket, amelyek nemcsak a gazdasági, hanem a környezeti és társadalmi fenntarthatóságot is előtérbe helyezik. Büszkék arra, hogy a Nagykanizsán megszerzett tudás révén a most végzett hallgatók aktívan hozzájárulhatnak egy fenntarthatóbb jövő kialakításához.

Gerencsérné dr. Berta Renáta szerint a Nagykanizsán megszerzett tudás révén a most végzett hallgatók aktívan hozzájárulhatnak egy fenntarthatóbb jövő kialakításához
Fotó: Szakony Attila

– Az oktatásban és az egyetemi közösségi életben bekövetkezett változások azt célozták meg, hogy egy olyan rugalmas és alkalmazkodóképes generációt neveljünk, amely képes lesz megfelelni a jövő kihívásainak – folytatta a megbízott főigazgató. – Az egyetemünk életének középpontjában mindig is a hallgatók álltak. A sikereik és fejlődésük jelenti számunkra a legnagyobb elismerést. Hiszem, hogy az itt szerzett tudás és tapasztalat, valamint az egyetemi közösség ereje segíti őket, hogy bátran nézzenek szembe a jövő kihívásaival. Az egyetemen eltöltött évek alatt nemcsak tudást szereztek, hanem olyan készségeket is elsajátítottak, amelyek segítenek a világban való eligazodásban. Az együttműködés, a kritikus gondolkodás és az innováció mind olyan értékek, amelyeket magukkal vihetnek, bárhová is vezet az útjuk.

 

Többen kaptak elismerést, díjat közösségi munkáért, tanulmányi eredményért, illetve oktatókat is kitüntettek. Lapunk újságírója, Benedek Bálint a „Pannon Egyetem Nagykanizsáért” díjat érdemelte ki a hiteles és értékteremtő tájékoztatásért, mely a nagykanizsai egyetemi központ térségi és városi ismertségét, elismertségét jelentősen növelte.

A kulturális műsorban Fekete Melinda Zsófia szaxofonművész lépett fel, ezt követően a hallgatók esküt tettek és átvették diplomáikat. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában