A megnövekedett terhelés miatt

2024.07.07. 18:09

Nyomáscsökkenés, vízhiány, vízminőségi problémák Zalában

Gyuricza Ferenc

Forrás: Illusztráció / Shutterstock

A nyári forróság okozta fokozott vízfelvétel, valamint a települések ivóvíz-rendszereit érintő megnövekedett terhelés miatt az elkövetkezendő napokban nyomáscsökkenésre, továbbá szakaszos vízhiányra kell számítaniuk a fogyasztóknak Kerkaszentkirály, Dobri, Tornyiszentmiklós, Tormafölde, Szécsisziget, Kerkateskánd és Lovászi településeken – figyelmeztet a Dél-zalai Víz és Csatornamű Zrt. A Zalavíz Zrt. tájékoztatója szerint a fenti okok miatt ugyancsak átmeneti vízhiány léphet fel a Lenti vízműrendszer teljes területén. Letenye alpolgármestere, Mikóné Farkas Ildikó közleményben kérte a város lakosságát a dél-zalai településen hatályban lévő vízkorlátozási intézkedések betartására. Mint a helyi lakosoktól megtudtuk, Letenyén nemcsak alacsony a víznyomás, de rendszeresen előfordulnak vízminőséggel kapcsolatos problémák is. Többek elmondása szerint sáros, homokos, szennyezett víz folyik a vezetékekből, illetve arra is többször volt példa, hogy tartálykocsikkal más településekről, például a szomszédos Becsehelyről szállítottak ivóvizet Letenyére.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában