Ha életben akarsz maradni

3 órája

Tekerj a szívedért! - Biciklitúra az idősek hónapja programjai keretében

A Tekerj a szívedért! elnevezésű közel 30 kilométeres kerékpáros túrát harmadik alkalommal szervezte meg a Zalaegerszegi Szív- és Érbeteg Egyesület szombaton délelőtt.

Arany Horváth Zsuzsa

A tekerj a szívedért! kerékpározói indulás előtt Balra dr. Kocsis Gyula ,Balaicz Zoltán, Vidovicsné Bene Erzsébet, dr. Riba Ádám

Fotó: A szerző

Az idősek hónapja programsorozatba illeszkedő sportnap a kerékpározásra, mint az egészségi állapotra hasznos, napi mozgásra alkalmas cardio mozgásra hívja fel a figyelmet. 

tekerj
A Tekerj a szívedért! akcióhoz csatlakozott Rákos József (középen), aki napi 20-30 kilométert biciklizik  
Fotó: A szerző

Miért tekerj?

Az érdeklődést mutatja, hogy közel száz fő jelentkezett a kirándulásra, amely a zalaegerszegi Dísz térről indulva Zalacsébig tartott. Vidovicsné Bene Erzsébet elnökhelyettes lapunknak a helyszínen elmondta, az egyesület ezen kívül senior táncot, tornát, gyaloglást is kínál a tagjainak, a biciklizési akciót pedig már számos határon inneni és túli települést átvette, köztük Zalaegerszeg több testvérvárosa is. Az egyesület tagjai érzik a közös mozgás jótékony hatását, amely egyben barátságokat is alakít, így a mentális közérzetre is jó hatással van.

A gyerekrajzok a Dísz téren: a Tekerj a szívedért! sportprogram erősítését szolgálták Fotók: Arany Horváth Zsuzsa
Fotó: A szerző

Hova tekerj?

A szombati indulás előtt Balaicz Zoltán polgármester köszöntötte az egybegyűlteket, jelezve, hamarosan elindítják az Egészséges Zalaegerszeg programot. Dr. Kocsis Gyula az Életet az éveknek Nyugdíjasok Országos Szövetsége alelnöke, a zalai szervezet vezetője mindenkit buzdított a csatlakozásra, amelyet megerősített dr. Riba Ádám, a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház főorvosa is. Hangsúlyozta, a szívünk érdekében tett mindenfajta mozgást meghálálja a szervezet, a kerékpározás pedig a szabadtéri tevékenységnek is kiváló. 

Ezt erősítette meg lapunknak a csapathoz csatlakozó 78 éves zalaegerszegi nyugdíjas elektroműszerész, Rákos József, aki két szívkatéterezés után döntött a gyakoribb mozgás mellett, ezért naponta 20-30 kilométert biciklizik, rossz idő esetén a szobai kerékpáron. 

A Tekerj a szívedért! akcióban kerékpározókat a Zalai Tekergők segítették az út során.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában