2024.08.20. 11:30
Kormorán koncertje, kenyérszentelés Csácsban
Ismét méltó módon ünnepelték Szent Istvánt és az államalapítást hétfőn este Zalaegerszegen, a Csácsi városrészben. A csácsbozsoki Szent Sebestyén Templomban tartott ünnepi litánia után a Szent István szobornál a Kormorán együttes adott koncertet, miután megszegték az új kenyeret.
A zalaegerszegi, csácsi ünnepségen a város és a vármegye vezetői szegték meg az új kenyeret, amit a közönség soraiban osztottak szét. Balról jobbra Furján Gellért (takarásban), Vigh László országgyűlési képviselő, Havasi Bálint, Balaicz Zoltán polgármester, dr. Sifter Rózsa főispán és Herkliné Ebedli Gyöngyi településrészi önkormányzati képviselő
Fotó: Pezzetta Umberto
„Ahogy Szent István uralkodásának kezdetét, úgy végét is lázadások, merénylettervek és családi tragédiák nehezítették, ám semmi nem tántorította el életcéljának beteljesítésében” – fogalmazott az ünnepség elején az est szónoka, Havasi Bálint, a Zalaegerszegi Múzeumok Igazgatóságának főigazgatója.
- A hatalmas mű, az államalapítás Géza nagyfejedelemmel indult és I. Szent István király munkájában teljesedett ki. Nekik köszönhető, hogy nemzetünk nem tűnt el a történelem színpadán, a Kárpát-medencei magyarság számára pedig nem a népek országútját, hanem a végső állomást, a biztos pontot, hazát jelentette, jelenti – mondta a főigazgató. - Keletről az etnikai tudatát és szokásjogát hozta a magyar nép a Kárpát-medencébe. A nyugati modellből az egyházi rendet, az írott törvénykezést, a királyi hatalmat vette át. Ez volt az a kulcs, amely a Magyar Királyságot a nyugati keresztény népközösség tartós és szerves részévé tette.
A zalaegerszegi rendezvényen a Kormorán együttes lépett fel
Az ünnep műsorban Stárics Zsombor, az Izsák Imre Általános Iskola 7. osztályos tanulója, H. Horváth Gyula és a Zalaegerszegi Városi Fúvószenekar működött közre. Az új kenyeret a színpadon a város és a megye vezetői szegték meg. A rendezvény zárásaként a Kormorán nemzeti rock zenekar adott koncertet. Tavaly ugyanitt a Magyar Mise rockoratórum hangzott el.
Galéris és videó a végén.
Államalapítás ünnepe a csácsi Szent István szobornál
Fotók: Pezzetta Umberto