Restaurátor mentette meg a 107 éves kőkeresztet

2024.08.23. 14:38

Út menti kereszt újult meg Iklódbördőcén

A múlt egy darabját sikerül megmenteni Iklódbördőcén, a településhez tartozó Káricsa-hegyen. Restaurátor közreműködésével, az önkormányzat támogatásával újulhatott meg egy magántulajdonban lévő út menti kereszt.

Korosa Titanilla

Magyarországon már a középkori évszázadokban is emeltek kőkereszteket, kifejezetten gonoszűzés céljából, főként útkereszteződések mellett. Az út menti kereszt elhelyezésének szokása különösen elterjedt volt a 18. századi, barokk időkben. A jobbágyfelszabadítás után a magyar parasztság anyagi helyzete javult, számukra is lehetővé téve, hogy viszonylag könnyen megfizessék a kőkeresztek építésének költségeit. Ezért a 19. század második felében különösen sok útszéli keresztet állítottak fel, és a ma álló keresztek nagy része ebből az időszakból származik. 

út menti kereszt
Néhány évtizeddel korábbi fotó az út menti keresztről a Káricsa-hegyen
Forrás: ZH-Archívum

107 éves út menti kereszt a Káricsa-hegyen

Az Iklódbördőcéhez tartozó Káricsa-hegyen áll Illés Melinda családjának kőkeresztje. A család csömödéri, bár Melinda már Budapesten él, továbbra is őrzi és rendben tartja zalai örökségét.

– Az út menti keresztet még 1917-ben üknagyapám és üknagyanyám, Illés István és Tompos Anna építették – kezdte. – A Káricsa-hegyen a családnak volt egy zsúpfedeles, gerendákból épített pincéje szőlőssel, gyümölcsössel, s édesapámékkal ezt mi is műveltük. Most én gondozom ezt az örökséget s rendkívüli módon ragaszkodom a gyökereimhez. A kőkereszt pedig még nemesebbé teszi mindezt, elődeimnek fontos volt és nekünk is az marad. A kereszt egy ideje már rossz állapotban volt, megdőlt, az idő múlása meglátszik rajta annak ellenére, hogy szüleim is igyekeztek épen tartani és ezt én is feladatomnak érzem. Nemrégiben az iklódbördőcei önkormányzatnak lehetősége nyílt pályázni a Herman Ottó Intézethez zártkerti utak felújítására és ehhez kapcsolódó helyi értékek megóvására, ezzel kaptuk meg a lehetőséget a kereszt felújítására. Sabján Krisztián polgármester keresett meg és nagyon örültem, hogy megmenthetjük családom kőkeresztjét.

Nagy Ottó restaurátor (balról) és Illés Melinda mutatja immár a helyreállított, megújított út menti keresztet, mely éke a Káricsa-hegynek Iklódbördőcén
Fotó: Korosa Titanilla

A restaurátornak is komoly a kereszt volt a kőkereszt szakszerű helyreállítása

A kőkereszt szakszerű helyreállítása nem volt egyszerű, a munkát a Badacsonytomajon élő Nagy Ottó festő, restaurátor végezte el, akit komoly kihívás elé állított a feladat.

– Mikor először megnéztem az út menti keresztet, kiderült, hogy nagyon megdőlt már – magyarázta. – A kőkereszt restaurálásának részeként ezt a statikai problémát is meg kellett oldani. Ehhez ezt a közel kéttonnás, tömör homokkőből készített, több darabból álló keresztet elkezdtem kiékelni, megemelni. Szerencsére nem tört el, kiderült, hogy téglából rakták az alapját az út mellett, ahol már lejtett a terep, ezért dőlt meg. Aztán körbeástam, hogy lássam, mennyire ép az alapja, úgy, hogy közben el ne dőljön. Kiderült, hogy eredeti helyén nem menthető meg, új alapra kell átemelni.

Ez sem volt egyszerű – tudtuk meg –, egészben kellett megemelni és új beton alapra helyezni. Nehezen találtak erre megoldást, többfelé próbálkoztak, majd nagy segítséget kaptak Sabján Krisztián polgármestertől egyrészt az alap betonozásához, másrészt ő vitt fel gépet a hegyre, mellyel végül szerencsésen át tudták emelni a keresztet egy darabban, ehhez a restaurátor fából keretet épített a megfelelően rögzítéshez. Ezután következhetett a kőkereszt restaurálása. A réteges tisztítás során kiderült, hogy a kőkeresztet javították már nem túl szakszerűen cementtel, ami azért nem jó megoldás, mert keményebb a cement a homokkőnél. Ezt is korrigálni kellett, majd mindezek után elnyerte új formáját a 107 éves kőkereszt.

A megújulás kezdete lehet

– Itt az ima ereje is segített, hiszen ez az út menti kereszt többször is eltörhetett, felborulhatott volna, de végül egyben maradt, beállt a helyére. A kőkeresztek hagyományához hozzátartozik a búcsújárás – tette hozzá Nagy Ottó. – A búcsút hagyományosan a település, a helyi templom védőszentjének napján tartják. Ez egy megújuló ünnep, annak a megújulása, hogyan viszonyulunk Istenhez. Ez a megújulás sok helyen együtt járt azzal régen, hogy a kereszteket is megújították. Mi most a keresztünket új alapokra helyeztük, ez akár jelképe lehet a hegyhát megújításának is.  

A szőlőhegy már kevésbé él, mint évtizedekkel ezelőtt, de a felújítási munka láttán sokan megálltak a kőkeresztnél, s sokakban emléket idézett fel.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában