Oda a fürdő és a fesztivál

Tervek készültek, miszerint a Cigányhegy előtti mező szélén termálfürdőt építenek. Az újság is hírül adta, hogy a megyei tanács mintegy húszmillió forinttal támogatta a beruházást. Cigányhegyen két nagyobb vendégház is épült, de a fürdő építése csődbe jutott. Odáig értek el, hogy a kiszemelt helyre sikerült felvezetni a melegvizet, s itt megállt a munka. 2017-ben írtam turisztikai lehetőségeket megpendítő riportot Salomvárról, akkor Árvay Sándor polgármester a következőket mondta:

– A völgyben lévő termál kútról felhozott meleg víz most is itt van a telken, ha valaki vállalkozna rá, létesíthetne itt fürdőt. Az önkormányzat képességét meghaladta a fürdő álmának megvalósítása. Rengeteg adósság maradt ránk, amiből sikerült végre kikeverednünk. A Kéktúra érinti a falunkat, látunk is néhány turistát, de számottevő érdeklődésről nem beszélhetünk. Szívesen megmutatnák az értékeinket, hiszen látnivalónk azért akad. Akkor lendülhetne fel jobban a turizmus, ha kerékpárutak épülnének. Szorgalmazzuk is a Becsvölgyén, Kustánszegen, Németfalun, Salomváron átvezető kerékpárút létrehozását. Elég volna a mostani utak megszélesítése, rendbetétele, hiszen bicikliseket veszélyeztető nagy forgalom nincs ezeken az utakon – fogalmazott akkor Árvay Sándor. Azóta új polgármestere van a falunak, Kungli József, s tavaly megkezdődött az út felújítása is Németfalu és Salomvár között, csak nem sikerült végig megépíteni, mert nem volt elég a pénz hozzá. Viszont évekkel ezelőtt, a riportban szereplő, visszaemlékező, néhai Harmath Sándor fia, Csaba, megpróbálkozott egy kultúrmisszióval, életre hívta a Cigányhegyi Fesztivált, amelynek kezdetben nagy sikere volt.

Nézzük az erről szóló tudósítást a Zalai Hírlapban: „Egy délutánra benépesült Cigányhegy. Salomvár határában egykor lakott, ma már csak üdülőházak és vendégei által látogatott egykori kistelepülés Cigányhegy. Az innen származók, s közülük is elsősorban a Harmath család, igyekeznek fenntartani emlékét. Néhány éve rendszeresen találkoznak a Cigányhegyről elszármazottak, s ilyenkor, mint az elmúlt hétvégén is, ismét összejönnek Harmath Csabáék portáján a régi ismerősök. Nincsenek már sokan, az öregek egyre kevesebben, de a még visszajárók családtagjaikat is hozzák, barátaikat is hívják a Cigányhegyi Fesztiválra. Így volt ez most is.

– Negyedik alkalommal rendezi meg a családunk ezt a fesztivált, mi innen származunk, ebből a házból. A családunk az 1700-as évektől élt itt. Ezt a házat édesapámék építették az öregház helyén 1946-ban, de a gazdasági épület 1936-ban épült, és most hoztuk rendbe a következő száz évre, hogy unokáink és dédunokáink is megfordulhassanak benne. Remélem, jövőre már azokból az állatokból készítünk ételeket, amelyeket itt tartunk majd ismét, mint régen – mutatta be a tágas udvarú vendégházuk környékét és tervüket Harmath Csaba, a fesztivál házigazdája. Mint elmondta, a hegyháton tizenhét család lakott, a hatvanas években huszonöt-harminc gyermek járt iskolába.”

– Kétezertízben rendeztük az első fesztivált a családdal a portánkon, úgy háromszáz körüli érdeklődő tisztelt meg bennünket. Összesen öt fesztivált tartottunk, ezeket, akár a mostani Göcseji Dombérozó előfutárainak is tekinthetjük. Nem csak az evés, ívás lehetőségeire koncentráltunk, hanem a kulturális programokra is. Kiállítottak nálunk festő és szobrászművészek, jöttek előadni a Hevesi színházból, felléptek művészeti együttesek, az emberek jól érezték magukat. Aztán, kellő támogatás hiányában fel kellett adni a fesztiválozást – mondta Csaba, aki a feleségével, három lány unokáját hozta ki a cigányhegyi birtokra hétfőn, s a gyermekeknek annyira megtetszett az ittlét, hogy napokig haza sem mentek, amit Csaba nem bánt, mert mint mondta, szeret itt lenni. Hív is, hogy nézzek szét a telken, megmutatja a kis tavat, a gyümölcsöst, az éppen érő göcseji, ősi vajkörtét, a szőlőt, no meg a fenyőket.

– Ez a szülői házam, s itt érzem a legjobban magam. A családunk karácsonyfa neveléssel és eladással foglalkozik. Rengeteg munka van vele, de megéri sokat dolgozni a fákkal. Nem látom reménytelennek Cigányhegyet, soha nem is láttam annak, mert igaz, hogy az állandó lakosok kihaltak, elvándoroltak a hatvanas években itt lakó családok, de már van új bevándorló is. Egy vállalkozó, vadász ember megvett egy, a fürdő létesítésének hírére épült vendégházat, ideköltözött, hogy még közelebb legyen az erdőkhöz. Több leszármazott gondozza még a szülői birtokot, de az is igaz, hogy vannak családok, akik felhagytak ezzel. Sőt, most is épül egy vendégház. Ez is reménykeltő, s úgy tudom, többen is vettek telket, ők is építkezni szeretnének – összegzett Csaba, majd szeretettel néz a lányokra, akik ismét ecsetet ragadtak.

– Három lány és három fiú unokánk van, mint láthatod a lányok nagyon élvezték az ittlétet. Naphosszat játszottak velünk, festegettek, a témáikat az itteni környezetünkből, a telekből merítették. Nagy öröm ez, az esték meg nem akartak véget érni. Elalvás előtt a fesztiválok emlékkönyvéből olvastunk fel nekik – emlékezett Csaba, majd megélénkült a szeme, s a következőket mondta:

– Most a cigányhegyi harang fejlesztésén gondolkodok! Megpróbálom megszervezni, pontosabban megcsináltatni az elektronikus vezérlését. Mert a harangnak szólnia kell! Kondulni reggel, délben és este is. A harangzúgás mindig is „hívó szó” volt a történelmünkben! Tudatja, hogy reggel van, azt is, hogy itt az ebédidő, majd el is köszön este: – térjünk nyugovóra – kondulja. Amikor félreverték, fegyvert, vagy kaszát, cséphadarót kellett ragadni és menni, mert ellenség jött – emlékezett a harangszó lényegére Csaba, aki máig hisz az ilyen gondolatokban. Mint ahogy a zászlóban is, ezért is készíttetett zászlót Cigányhegynek a fesztiválokra.

– Remélem lesz támogatóm a harang vezérlésének létrehozásában – vélekedett.

Hiszi, hogy előbb utóbb befejezik az út megépítését is, hiszen ez a környék, Észak-Göcsej elérését Zalalövőn át, Kandikó, Dobronhegy felé a korábbi harminc kilométerről öt-hat kilométerre lerövidítheti. Azt mondja, amikor kikisért a nagykapuig:

– Sok cigányhegyi embernek voltak álmai, s a hellyel kapcsolatosan ma is vannak jobbító gondolatai. Élnek olyan emberek, akik ebben a csodálatos természeti környezetben kívánnak létezni, s nem felejtik el, hol éltek, haltak a szüleik.