2 órája
Új felállásban tért vissza az Aurora
Hazánk legismertebb punk-rock zenekara, a győri Aurora adott másfél órás, rendkívül lendületes koncertet szombaton este Zalaegerszegen, a Zalakerámia Sport- és Rendezvénycsarnok büféjében felállított színpadon.
Fotó: Gyuricza Ferenc
A fennállásának negyvenedik évfordulóját idén ünneplő formáció vezetője, a gitáros-énekes Víg László, azaz Vigi a program során többször is elmondta: Zalában otthon érzik magukat, hiszen mindig szívélyes, barátságos közönség fogadja őket.
Az idei koncert újdonságot is hozott a zalaegerszegi rajongók számára, a veterán formáció most először lépett fel az év elején megújult felállásában a zalai vármegyeszékhelyen. Vigi mellett jelenleg Sárközi Péter basszusgitáros és Kiskovács, azaz Kovács Zoltán dobos tagja még a triónak. A koncert előzenekara a helyi Zaklatás volt.