Festménykiállítás, rajzpályázat, kötetbemutató

2 órája

Balatoni mondák és legendák

A nagykanizsai VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház – a hagyományokhoz hűen – idén is csatlakozott a Kultúrházak éjjel-nappal elnevezésű programsorozathoz. A szervezők idén a Balatonhoz kapcsolódó festménykiállítással és rajzpályázattal egybekötött kötetbemutatóra várták az érdeklődőket.

Pásztor András

Rajzokon, festményeken és a kötet lapjain elevenedett meg a Balaton, valamint a tóhoz kapcsolódó mondák és legendák

Fotó: ZH-Archívum

A megnyitón Kámánné Szép Terézia, a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház igazgatója hangsúlyozta: a rendezvény célja, hogy bemutassa, milyen sokszínű kulturális élet zajlik a művelődési ház falain belül. Ezúttal az országos programsorozat keretében a Balaton és a magyar tengerhez kapcsolódó történetek jelentek meg rajzok, festmények és egy könyv formájában.

Balaton
A Balatonról szóló tematikus est szervezői, kiállítói és vendégei
Fotó: ZH-Archívum

Balaton - mondák és legendák

A programon részt vett Nagykanizsa megválasztott polgármestere. Horváth Jácint köszöntőjében a művelődési ház kulturális törekvéseit méltatta.

A köszöntőket követően Régenyi Adriána festőművész, a Fonyódi Sirály Art Képző- és Iparművészeti Kör tagja mutatta be Tokody Klára írót és a kiállító művészeket. Ennek részeként felidézte Tokody Klárához fűződő sokéves barátságuk történetét, majd elmondta: amikor megjelent a szerző Csodák tava című könyve, felvetődött benne, hogy festményeket készítene a kötetben szereplő mondákhoz. Tokody Klára rajongott az ötletért, így Régenyi Adriána felkért még pár művészt, hogy csatlakozzanak a projekthez.

Festmények számos stílusban

Az öt kiválasztott (fonyódi és siófoki) alkotó – Csáki Krisztina, Gáspár László, Morva Ildikó, Simon Éva, Szentpéteri Tóth Márta – mindegyikének kiforrott, egyéni stílusa van, és más-más technikával dolgozik vászonra, festőlapra vagy éppen falra. Ennek eredménye egy rendkívül sokszínű és izgalmas kiállítás lett, amely hűen tükrözi mind a művészek egyéniségét, mind pedig a megfestett mondák világát. A tárlaton az avantgárd stílusjegyei, a 20. század eleji művészeti irányzatok – realista, szimbolikus, impresszionista, expresszionista, absztrakt, konstruktivizmus – ötvözetei köszönnek vissza különféle anyagok (például olaj, akril, akvarell) felhasználásával. A kiállításon Régenyi Adriána és az ő alkotásaikat lehet megnézni október 27-ig.

Tíztől száz éves korig

Az est folyamán Tokody Klára író is bemutatta a Csodák tava című könyvét. A kötet 48 balatoni és Balaton-környéki mondát, legendát tartalmaz, amely minden Balaton-rajongó számára izgalmas lehet, 10 éves kortól 100 éves korig.

Az olvasók találhatnak benne népmeséket, hiedelmeket, történelmi legendákat, regéket – de valós történeteket is erről a minden magyar szívében fontos helyet elfoglaló, szó szerint mesés vidékről.

Rajzpályázat

A kötetbemutató és a festménykiállítás apropóján a művelődési ház rajzpályázatot is hirdetett Álmodd te is papírra a balatoni legendákat! címmel. A felhívásra –minden várakozást felülmúlóan – 134 mű érkezett az ország minden pontjáról, így Murakeresztúrról, Alsópáhokról, Zalabérről, Kőszegről, Kaposvárról, Pécsről, Budapestről, Jászboldogházáról, Garáról, Szegedről, Berettyóújfaluról, Debrecenről, Miskolcról és Bujról.

 

A díjazottak:

Alsótagozat:

  • I. helyezett: Kőszegi Kamilla (Nagykanizsa, Rozgonyi úti Általános Iskola)
  • II. helyezett: Nagy Zsófia (Pécsi Testvérvárosok Terei Általános Iskola)
  • III. helyezett: Bajnóczy Zorán (Zalabér)

 

Felsőtagozat:

  • I. helyezett: Nyári Napsugár (Kaposvár)
  • II. helyezett: Lisztes Kitti (Berettyóújfalu, Igazgyöngy Alapfokú Művészeti Iskola)
  • III. helyezett: Ziegler Márton (Nagykanizsa, Péterfy Sándor Tagintézmény)

 

Különdíj:

  • Bács-Kiskun Vármegye Napraforgó Otthon Festékpaca szakkör (Gara)
  • Igazgyöngy Alapfokú Művészeti Iskola (Berettyóújfalu)
  • Jósfai Júlia (Nagykanizsa, Rozgonyi úti Általános Iskola)
  • Papp Maja (Szeged, Vörösmarty Általános Iskola)
  • Lakatos Kincső (Debrecen)
  • Bogdán Melissza (Nagykanizsa, Szivárvány EGYMI)

 

Közönségdíj:

  • Németh Nóra (Nagykanizsa)
  • Molnár Zsófia (Nagykanizsa)

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában