Zaol podcast

2 órája

Pelso-díj a Nyugat-Balaton kiváló zenészének, tanárának

A nyugat-balatoni civil közösség elismerését vette át nemrégiben Varga Endre, aki zenetanárként, s számos formáció tagjaként, kiváló dzsesszmuzsikusként is ismert. A Pelso-díj e sokrétű művészi és pedagógusi munka elismerése. Ennek kapcsán mesélt életéről és hitvallásáról a Zaol-podcast legújabb adásában.

Péter B. Árpád

Varga Endre szerint a zenetanulás az élet minden területére kihat

Fotó: A szerző

Varga Endre Szabadkán született, ott járt zenei középiskolába is, majd Újvidéken, a zeneakadémián fuvolaművész képesítést szerzett, magiszteri vizsgát tett, később pedig a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán posztgraduális stúdiumokat végzett. A sors aztán Tapolcára vezette, s onnan már csak egy ugrás volt Hévíz, ahol 2002 óta az Illyés Gyula Általános és Művészeti Iskola tanára, illetve a művészeti intézményegység vezetője, illetve 1997-től a nagymúltú Musica Antiqua művészeti vezetője, karnagya. Elárulja: már most készül a három esztendő múlva esedékes 50. születésnapra, amely után szeretné átadni az együttest utódjának – akit egyelőre keres. A Pelso-díj azonban nem csak ezért járt…

pelso-díj
Varga Endre: A Pelso-díj kapcsán hála és meghatódottság volt – és még van is – bennem...
Fotó: A szerző

Pelso-díj: az életút elismerése

Varga Endre tanárként közkedvelt, erről tanúskodnak a próbaterem falán látható, a diákjai által készített rajzok, köszönő-méltató, szívből jövő emléklapok. Ám emellett zenészként is tisztelt s keresett, van is hol látni-hallani őt, hiszen – a teljesség igénye nélkül – a Late Night Jazz Band, a Happy Dixieland Band, a BB Jazzy Pop Duo s a Balkan Moods tagja, de vannak önálló – divatos kifejezéssel – zenei projektjei is, mint például Keszthelyi Jazz Fröccs, vagy a Hévíz, az élet forrása című CD. 

Varga Endre a Helka fedélzetén vette át a Pelso-díjat Fotó: Pelso Társaság

Az élet minden területére kihat

Azt mondta, öröm zenére tanítani a fiatalokat, hiszen ez a műveltség az élet minden területére kihat, és akkor is segíti az embert, ha később más pályát választ. Tanítványai között azonban szép számmal akadnak, akik a nyomdokaiba léptek, s Európa kiváló egyetemein szereztek zeneművészi diplomát, többségük pedig, ha itthon van, visszatér a gyökerekhez, vagyis látható s hallható a Musica Antiqua Együttesben.

Hála és meghatódottság 

– A Pelso-díj kapcsán hála és meghatódottság volt – és még van is – bennem, hiszen ez egy civil közösség elismerése. Azok az emberek döntöttek így, akik találkoznak a munkásságommal, ismernek, akár több évtizede. Nagyon jólesett, hogy méltónak találtak a Nyugat-Balaton szívemnek kedves kitüntetésére, amit egy hajó fedélzetén, sok-sok barát, ismerős, kolléga jelentlétében vehettem át – összegzett Varga Endre.

A zene szeretete

A portrébeszélgetésben – az életút fontos állomásainak felelevenítése mellett – szó esik családról, küldetésről, tervekről, tanítványokról, de leginkább persze a zene szeretetéről, amely áthatja és meghatározza Varga Endre mindennapjait. E téren pedig, mint kiderült: „mindenevő”, a klasszikus muzsika s a dzsessz mellett szinte minden műfajban látja – pontosabban: hallja – az értéket és a szépséget. Amit aztán igyekszik másoknak is megmutatni. 

Névjegy

  • Varga Endre 1963. augusztus 19-én született Szabadkán, vagyis a minap töltötte be 60. életévét
  • Felesége Varga Csilla, aki hosszú éveken keresztül Hévíz, majd Zalaszentgrót kulturális életéért dolgozott, most pedig a balatonszemesi Latinovits Zoltán Művelődési Ház vezetője. Három gyermekük van: Dávid, Ákos és Sára 
  • a Keszthelyi Jazz Műhely és a Late Night Jazz zenekar alapítója, a Happy Dixieland Band alapító tagja. Ő a balatongyöröki Jazz Fiesta rendezvénysorozat ötletgazdája és művészeti vezetője

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában