Bánffy Nights

2023.06.14. 08:30

Zenei sokszínűség és szórakoztató jelleg

Bánffy Nights elnevezéssel ismét megszervezi nyári könnyűzenei programsorozatát a lendvai Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet. A muravidéki magyar város az idegenforgalmi főszezonban öt alkalommal várja koncertekkel az érdeklődőket.

Gyuricza Ferenc

A Peter’s Pan zenekar zárja az idei koncertsorozatot

Fotó: Gyuricza Ferenc

A Bánffy Nights idén már az ötödik évadát ünnepli. A szervezők a kínálatot ezúttal is úgy állították össze, hogy abban a zenei sokszínűség kapjon teret, ám a szórakoztató jelleg is maradéktalanul érvényesüljön. Az első koncertre e hét pénteken kerül sor, akkor a 2011-ben alapított, immár négy nagylemezzel rendelkező blues-formáció, a Mojo zenekar lép színpadra. A Honfi Imre és Horváth János gitáros-énekes, Szabó Tamás harmonikás, Pengő Csaba basszusgitáros, valamint Mezőfi István dobos alkotta formáció rendszeresen turnézik külföldön, az elmúlt években megfordultak többek közt Franciaországban, Németországban, Dániában, Szlovákiában és Szerbiában is.

Július 7-én a jazz és swing világába kalauzolják el az érdeklődőket, akkor a Golden Quartet lesz a muravidéki kisváros vendége, majd július 21-én az a Musical Trips Trió ad koncertet, amelynek sokszínű zenei palettáján a pop, a rock, a country és a blues egyaránt megtalálható. Augusztus 4-én az Ulbert Underground érkezik Lendvára, vendégfellépőként pedig az egyik legjobb kortárs magyar jazzénekesnőt, Pákai Petrát hozzák magukkal. A koncertsorozat záróeseménye augusztus 18-án lesz, akkor a lendvai származású, de Kaposváron és Budapesten dolgozó színész-énekes, a Pál Péter által alapított ethno-pop formáció, a bemutatkozó albumán dolgozó Peter’s Pan szórakoztatja dalaival a közönséget.

A koncertek helyszíne minden esetben a Bánffy Központ udvara lesz, az ingyenesen megtekinthető programok 20.30-kor kezdődnek.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában