Tompagábor Kornéllal színházról, fesztiválokról, vidrákról és arról, hogy "a művészet béke"

Próbáról érkezik az interjúra. Most nem a Hevesi-színházból vagy a Kvártélyházból, Bázakerettyéről. Az Aranyág Otthonból, pszichiátriai betegektől, akiknek a Kvártélyház rendezvényein is szerepet szán, és nem feltétlenül rendezőként.

– Próbálunk. Folyamatosan, már ötödik éve. Színházat csinálunk ott is. Ugyanúgy, mint akárhol máshol a világon, bármelyik színházban. Színészek próbálnak, most éppen egy kis komédiát, az Ellopott kakast, aminek egy Ki mit tud?-on lesz a bemutatója. Ez egy nagyon szép munka, a művészet és a színház erejének nagyszerű fóruma, ahol mindennap megtapasztalja az ember, hogy nincs különbség ember és ember között, nagyon vékonyak a határok – mondja elgondolkodva, majd hozzáteszi: innen, ebből indult a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zala Vármegyei Kirendeltségének intézményeivel való együttműködés, melynek köszönhetően a Kvártélyház fesztiváljain a gondozottak maguk árulják a kézműves-foglalkozásokon általuk készített dísztárgyakat. Nagy sikerrel. Ezek, akárcsak az előadások, túlmutatnak önmagukon. Miként az is, amikor a bázakerettyei otthonból ellátogatnak a Hevesibe vagy a Kvártélyház egy-egy előadására. – Rendezőként az egyik legszebb mondatot is itt kaptam. Az egyik gondozott fogalmazta meg próbán: „Nekem azért jó, hogy odajárok, mert mindenkiben, akivel ott dolgozom, maximálisan megbízhatok, és ez kölcsönös.” S valóban: itt minden nagyon őszinte és valódi, és közben maximális koncentrációt igényel. Igazából a munka, azaz az út a fontos, nem a cél.

– Arra kértük a kiadvány jó pár szereplőjét, hogy sűrítsék egy mondatba, mit jelent számukra a Kvártélyház egy-egy rendezvénye. Most ugyanerre kérem önt is. Mit jelent a Kvártélyház Szabadtéri Színház a rendezőnek, és az EgerszegFeszt meg a Vadpörkölt- és Borfesztivál – Zalai Teríték a fesztiváligazgatónak?

– Mindegyik azt jelenti, hogy van egy olyan közeg, egy város és egy szándék, ahol ezekről szabadon lehet gondolkodni és szabadon megvalósítani. S ebben partner a városvezetés is. A másik pedig, hogy abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy ilyen nagy spektákulumokat csinálhatunk, azaz arról gondolkodhatunk, hogy több száz, több ezer ember hogyan tudja magát jól érezni. Az a szlogen, hogy a mosolygós városban egy mosolygós fesztivált hozzunk létre, évek óta fontos cél. Az EgerszegFeszt a legnagyobb ilyen típusú rendezvény a környéken méreteit, a nézők, a fellépők számát, a zalai és zalaegerszegi aktivitásokat, valamint a program hozadékát tekintve egyaránt. Nagy és szép rendezvény. A Vadpörkölt- és Borfesztivál – Zalai Teríték pedig olyan érdekes művészeti fesztivál, aminek rendkívül izgalmas gasztrotémája van: a minket körülvevő természeti környezetből indulunk ki, és mindig találkozik benne a művészet, a természet és az a szándék, hogy a városi brand épülni tudjon. A legnagyobb kincs az itt levő intellektuális értékek mellett a minket körülvevő természeti környezet és ahogy ezzel együtt élnek az emberek. Zalaegerszegről bármelyik irányba elindulva pár percen belül találhatunk nagy mennyiségű zöldet, erdőt. Ez a természeti csoda nagyon fontos, ahogy az is, hogy ezt projektáljuk minél többször, minden körülmények között. És nem kell megijedni attól sem, ha valaki kimondja azt a szót, hogy vadászat. Nem kell hazudozni erről és álszemérmesnek lenni ezzel kapcsolatban. Mert amióta világ a világ, ez velünk, a természettel együtt létezik, működik. A színház esetében pedig az egy nagy varázslat, hogy idén a 18. évadot kezdjük, s már a kortárs fesztivál, a ZAKO is több mint tízéves. Mindez annak köszönhető, hogy komoly szándék van a városban arra, hogy ez működjön. Az emberek várják. Imádják ezt a teret. Ez egy olyan igazi és nagy szerelem, ami nem fárad el, mert olyan körülmények vannak kívülről és belülről egyaránt, hogy mindig meg tud újulni. Ez a színház létezésének, működésének alapfeltétele, hogy organikus, hogy lüktet. Akárcsak a sportban, mindennap új mérkőzés, új előadás kezdődik, új nézőkkel, új helyzet jön, és mindennap a lehető legjobbat, legtöbbet kell kihozni belőle, senkit nem érdekel, hogy győztünk egy hete. A pillanat művészete.

– Amiről eddig beszéltünk, az a szándék oldala. Mi a helyzet a befogadói oldallal, hogyan lehetséges, hogy a szándék ott mindig célba ér...? Hogy szinte mindenkinek van egy kvártélyházi produkcióhoz fűződő kedves emléke, története, s hogy a fellépők is szívesen jönnek, szívesen térnek vissza ide, hogy kicsit mindenki a magáénak érzi? Hogy kell úgy csinálni, hogy mindenki megszólítva érezze magát?

– Csak úgy érdemes. Ha nem így csinálnánk, akkor puszta favágásról lenne szó. A kulcs, azt hiszem, a szeretet és a kétely. Utóbbi a legfontosabb művészi attitűd. Az ember mindig kételkedik önmagában és abban, hogy jó-e, amit csinál, hogy ne váljon rutinná. És hisz benne. Nincs megszokás, minden pillanat újrakezdés. S közben folyamatosan azon gondolkodik, hogyan lehet ez még jobb. Ahogy a színházban, úgy a rendezvényeknél is folyamatos hatáselemzést kell végezni: azt vizsgálni, egy helyszín, egy színpadi elem, egy fellépő, a program logikája, az előadott darab, az arculat hogyan hat a nézőre. Abban hiszek, hogy soha nem vagyunk készen, hiszen mindig tudunk a korábbi önmagunknál jobbak lenni. Ez azt is feltételezi persze, hogy van jövőképünk, tudjuk, hogy mit akarunk elérni jövőre vagy akár tíz év múlva. S elengedhetetlen, hogy az a csapat, akivel csinálja az ember, mindig össze tudjon kacsintani.

– Mekkora stáb áll a rendezvények mögött?

– A fesztivált száz-százötven ember építi, beleértve a műszakiakat, a kiállítókat is, a színházban pedig a Hair stábja negyven-ötven fős, a fellépőkkel együtt.

– A Kvártélyház idei bemutatója a Hair, egy 1967-es rockmusical. Mi az benne, ami nem múlik el, ami 2024 nyarán is aktuális?

– Most az a helyzet van, hogy kell beszélni a békéről, kell beszélni arról, hogy nem lehet háború. Ahogy Jon Fosse Nobel-díjas norvég író, drámaíró megfogalmazta a színházi világnap aktuális, 2024-es üzenetét: „A háború és a művészet ellentétek, ahogy a háború és a béke is azok – ez ilyen egyszerű. A művészet béke.” S ennek közvetítésében partnerre találtam Kiss Józsefben, a Soproni Petőfi Színház igazgatójában, ez lesz a Kvártélyház első koprodukciós előadása, izgalmas kihívás. A darabot július 27-én Fertőrákoson, a Barlangszínházban mutatjuk be, augusztus 2-án lesz a zalaegerszegi premier, amit nyolc előadás követ ezen a nyáron a Kvártélyházban, november végétől pedig a Soproni Petőfi Színházban, bérletes előadásként kerül színpadra. A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói is részt vesznek benne. Most rakjuk össze a szereposztást, ami a három helyszín miatt óriási feladat. Zalaegerszegen emellett az Ájlávju című musical-revüt láthatja idén a közönség, a XI. Zalaegerszegi Kortárs Művészeti Fesztivál keretében pedig érkezik hozzánk mások mellett Mucsi Zoltán, Trill Zsolt, Bősze Ádám, Bakos-Kiss Gábor, s ennek megfelelően széles a repertoár: Vidnyánszky Csehovjától Frank Sinatráig terjed. Ismét egy olyan sokszínű válogatást, színházi esszenciát nyújtunk át a nézőknek, amire rendkívül büszkék vagyunk.

– Muszáj beszélnünk még „valakiről”, aki minden bizonnyal hamarosan a fesztiválozók jóbarátjává, kedvencévé válik. A plakátokon piros bőrkabátban, napszemüvegben vagánykodik, a mellén a hazai zenei élet krémjét felvonultató kitűzőket visel. Ki ő?

– A grafikusunkkal, Wolcsánszky Krisztiánnal álmodtuk meg a mesterséges intelligencia segítségével. Ő az EgerszegFeszt új kabalafigurája, egy vidra. És hogy miért pont vidra? Mert kedves, helyes állat, mindenki arcára mosolyt csal. Az ötletből hamar invázió lett, számítógépeinken több száz vidra található, mindenféle verzióban. Szeretjük.

– Mivel lesz elégedett szeptember 8-án késő este, amikor az utolsó fellépő is lemegy a színpadról és lekapcsolódnak a reflektorok?

– Ha befejezzük a bontást időre – vágja rá nevetve –, és ha minden lemegy szépen, rendben, nyugodtan, mosolygósan. Meg ha közben már el tudjuk kezdeni tervezni, szervezni a következőt... Amúgy meg nem vagyok elégedett sosem, mert az elégedettség lustaságot szül.