A résztvevők többsége akrillal dolgozott

2024.07.06. 15:30

Tíz festő alkotott a tófeji művésztelepen

A korábbi évekhez képest nagyobb létszámmal, tíz festő részvételével rendezték meg az elmúlt héten Tófejen a VI. Nemzetközi Művésztelepet. A szimpózium zárását, valamint az elkészült képekből összeállított kiállítás megnyitóját péntek délután tartották a közösségi házban.

Gyuricza Ferenc

A VI. Tófeji Nemzetközi Művésztelep résztvevői. Balról: Buday Mihály, Balla Ákos Zwara, Ziegler-Németh Ferenc, M. Papp Gábor, Pálinkás Mariann, Bényi Éva, Szepesi Andor, Alim Adilov és Schleif Sándor. A képről hiányzik Krokker Krisztina

Fotó: Gyuricza Ferenc

A művésztelep kapcsán annak vezetője, Buday Mihály lapunknak elmondta: vannak alapítótagok, akik minden évben visszajárnak Tófejre, de igyekszik minden évben új alkotókat is meghívni, hiszen ezáltal nemcsak tovább gyarapodik, hanem „színesebbé” is válik a település festménygyűjteménye.

– A művésztelep lényege, hogy a művészek a település által biztosított ellátás, valamint az alkotáshoz biztosított feltételek ellentételezéseként az önkormányzatnak ajándékozzák néhány festményüket – magyarázta tovább Buday Mihály. – Ebben a térségben három olyan település található, amelynek az önkormányzati hivatalában eredeti festmények láthatóak, ezek közül az egyik, köszönhetően ennek a szimpóziumnak, Tófej.

A művésztelep vezetője hozzátette: idén vele együtt tízen alkottak. A visszatérő művészek – Bényi Éva, Krokker Krisztina, Pálinkás Mariann, Alim Adilov, Balla Ákos Zwara, Szepesi Andor – mellé ezúttal az újvidéki Schleif Sándor, a partiumi M. Papp Gábor és a kecskeméti Ziegler-Németh Ferenc társult. A résztvevők többsége akrillal dolgozott, hiszen ez a technika teszi lehetővé, hogy viszonylag rövid idő alatt készüljenek el a képek, de akadt néhány olajfestmény is. A témát sosem határozzák meg előre, minden résztvevő a saját stílusában és a saját elképzelései szerint dolgozhat, ugyanakkor tény, hogy a göcseji térség, az itteni jellegzetességek, vagy maga a község, annak életképei többeket megihletnek.

A záróünnepségen Cseresnyés Péter, a térség országgyűlési képviselője és Horváth Zoltán, a település polgármestere is köszöntőt mondott. Előbbi nemcsak az értékteremtés fontosságáról beszélt, de szólt arról is, hogy egy-egy olyan esemény, mint a tófeji szimpózium, hatással van a helyi közösség életére, illetve a külvilág figyelmét is ráirányítja az adott településre.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában