Oroszlányban erős hazai pálya várható

2 órája

A ZTE KK ott folytatná, ahol abbahagyta

A sikeres rajtot követően szombaton (18.00) Oroszlányban szerepel a Zalakerámia ZTE KK férfi kosárlabdacsapata, de egyáltalán nem számíthat könnyű menetre. Ahogy nem ígérkezett annak a nyitányon a Szeged elleni sem, de akkor hazai pályán játszott Matthias Zollner együttese, ezúttal pedig nem a ZTE-játékosok lesznek otthon a csarnokban...

Kerkai Attila

Isaiah Bigelow, a ZTE KK játékosa köszöni meg a Szeged elleni mérkőzés után a hazai nézők biztatását. Azt is tudja, hogy Oroszlányban nem ők lesznek otthon...

Fotó: Pezzetta Umberto

A történelem most már biztosan nem ismétli önmagát. Egy esztendeje az első bajnoki szezon is úgy kezdődött, hogy a ZTE KK idehaza a Szeged ellen kezdett, majd rögtön ezután Oroszlányba utazott... Nem lett szép vége annak a kirándulásnak, hiszen a kék-fehérek csúnya zakóba futottak bele (114-79), pláne, hogy az első meccsükön is kikaptak hosszabbítás után (93-97) a Szegedtől... 

A Szeged ellen tehát megvan az első idei győzelem, most pedig Oroszlányban tervezi ugyanezt a ZTE KK. Az OSE múlt szombaton, majd kedden is pályára lépett, de mindkétszer kikapott, előbb az NKA Pécstől, majd a Szolnoktól. Váradi Kornél együttese most az első hazai fellépésére készülhet, és biztosan nagyon harciasak lesz a ZTE KK elleni mérkőzésén. 

Egyébként erre számítanak a zalai játékosok is, például a Takács ikrek közül Martin, aki elmondta, hogy csak a saját játékukkal szabad majd foglalkozni. Szerinte a jól sikerült felkészülés után az első győzelem birtokában kellő önbizalommal várhatták ezt az első idegenbeli találkozót is. 

Nemcsak a Szeged elleni meccs hazai legjobbjának bizonyult az amerikai Isaiah Bigelow, hanem a mezőny legjobb teljesítményét is nyújtotta. A klub honlapjának adott videóinterjúban elmondta, hogy nagyon jól érezte a pályán magát. 

- Jó munkát végeztünk az alapozás során, így én is egyre magabiztosabban léphetek pályára - fogalmazott Bigelow. - Az első találkozónkon a sikerünk kulcsa a jó csapatvédekezés volt, kellően agresszíven játszottunk, és jól sikerült a védekezésből való átmenet a támadásokhoz. Arra kell koncentrálni, hogy ugyanezt tartsuk. Előre nem lehet megmondani, mire számíthatunk a pályán, de azt tudjuk, hogy sokan lesznek a meccsen, nagy közönség előtt játszhatunk, úgyhogy izgatottan várom én is.  

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában