A hagyományaink mindig szerves részei a jelenünknek – Kósa Ruben és Kósa-Kemes Laura

Innentől kezdve minden évben számíthat a társulat a néptáncosokra, akik szívesen próbálták, próbálják ki magukat a folklórtól kissé távolabbi közegben, ám a tánc mégis a két világ közös pontját, nyelvét jelenti. Így kaptak szerepet és lehetőséget A Pál utcai fiúk, a Meseautó, az Ájlávjú, illetve idén a Hair című zenés darabban.

Az idén 67 esztendős együttes életében egyre inkább erősödött a táncszínházi vonal, miután Varga Jánost követően Kósa Ruben lett a Zalai Táncegyüttes művészeti vezetője 2018-ban. 2019-ben, a magyar kultúra napján már táncszínházi betét szerepelt az ünnepi műsorban.

– Szerencsés találkozás a Kvártélyház öt évvel ezelőtti felkérése, hiszen nagyobb teret kaphattunk a színház világában. Úgy érezzük, manapság egyre inkább mást kell adnunk a közönségnek, hogy közelebb hozzuk őket a folklórhoz, hosszabb időre kössük le az átlagnéző figyelmét. Műsorainkat úgy építjük fel, hogy legyen egy gondolati íve, s mára eljutottunk odáig, hogy fele-fele arányban látható a hagyományos néptánc és az újszerű színházi táncos elem – magyarázta Ruben, aki egyben a KósArt ügyvezetője.

– Fontos, hogy akkor léphetünk ki a folklórburokból, ha azt százszázalékosan ismerjük, mert akkor tudunk igazán arra építeni – vetette közbe Kósa-Kemes Laura, a Zalai Táncegyüttes utánpótlás-vezetője, a KósArt művészeti vezetője, aki ugyancsak közreműködik a koreográfiák, produkciók létrejöttében. – Ha röviden meg lehetne fogalmazni, a Kvártélyházzal közös munkánk a szakmai fejlődésen túl sok barátságot, rengeteg élményt, új színfoltot jelent az életünkben.

Az már szinte közhely, de természetes, hogy mind a magyar néptánc, mind a modern színházi közeg tartogat kihívást, folytatta a beszélgetést Ruben.

– Bármikor nekiállunk egy koreográfiának, mindig az lebeg a szemünk előtt, hogy a történeten túl a lehető legjobban közvetítsük az adott táncbetét üzenetét, ami a közönség számára emészthető, érthető. Ügyelünk, hogy az az előadás szerves része maradjon, ne üssön el tőle, miközben érzelmeket vált ki és mögöttes, pluszmondanivalót jelenít meg. Valóban izgalmas, különösen az utóbbi musicalek esetében, hogy már szinte alig használtunk néptáncos elemet. A Pál utcai fiúkban kidomboríthattuk a dinamikus magyar férfi néptáncot, a zeneiségéhez is közelebb állt a folklór. A Meseautó, az Ájlávjú és most a Hair többségében színházi tánc, persze azért mindenhova csempészünk egy-egy néptáncban gyökerező mozdulatot – mondta mosolyogva Ruben. – A Hair nagy kedvenc, gyerekkoromban édesanyám hallgatta oda-vissza azt a lemezt, kívülről fújom a dalokat, közel áll a szívemhez.

A feszített munka mellett jut-e idő színházi darabokat megtekinteni? Jó kérdés.

– A tánc egyelőre kitölti a mindennapjainkat, néha úgy érezzük, hogy a rendelkezésre álló 24 óra is kevés – folytatta Laura. – Talán egyszer eljön az idő, amikor a nézőtéri székekben hátradőlve több darabot nézhetünk. Nem bánkódunk, nagyon élvezzük a közös színházi munkát, illetve a saját egész estés darabok színpadra vitelét.

Már megszokhattuk, hogy a nyár végén a néptáncosok mindig készülnek új bemutatóval a Kvártélyházban.

– Idén a Kalotaszeg Zrt. című előadást visszük színre, ami tulajdonképpen a Zalai Táncegyüttes és a KósArt koprodukciója. A darab a néptánc és a táncszínház határmezsgyéjén mozog. Mai problémákat, jelenségeket feszeget, de valahogy mindig a hagyományokhoz tér vissza. Olyan kérdésekkel foglalkozunk, mint az elszigetelődés, az elmagányosodás, a monotonitás, a mindennapi mókuskerék. Egyik jelenetben egy futószalag mellett dolgozik valaki, majd bevillan nemzetének múltja, visszarepülünk az időben. Bármennyire is eltávolodunk a gyökereinktől, hagyományainktól, az akkor is mindig szerves része a jelenünknek, életünknek – felelték a néptáncosok.