Teljes siker

2022.10.13. 19:11

A női NB II-ben most nem hibáztak a zalaiak

A női labdarúgó NB II. Nyugati-csoportban teljes zalai sikert hozott a legutóbbi játéknap: a ZTE FC idehaza, az FC Nagykanizsa pedig idegenben gyűjtötte be a három pontot.

Varga Andor

Fotó: Szekeres Péter

ZTE FC–Paksi FC 5-1 (3-0) Zalaegerszeg, 50 néző. Jv: Gulyás. ZTE FC: Császár H. – Nagy (Jelenics), Szegedi, Pupos (Bánfi), Luczi, Grubits, Szabó (Major), Kopcsándi (Hetyei), Harsányi, Vitusz(- Császár F.), Hargas (Regőci). Edző: Pergel Andrea. Gólszerzők: V itusz ( 21.), Luczi (28.), Pupos (45.) Nagy B. (65.), Grubits (75.), illetve Sereg (50.). A hazai csapat volt a találkozó esélyese. A vendégek jó 20 percig helytálltak. A ZTE ezután vette fel a meccs sebességét, és 10 perc alatt két gólt szerzett. Az első félidő hajrájában rúgott újabb góllal eldőlt a mérkőzés. A házigazdák túlzottan megnyugodtak, a második félidő elején szépített a Paks. A hazaiak ismét rákapcsoltak, és újabb gólokat szerezve fölényes győzelmet arattak. A zalai csapat a találkozót végig irányítva magabiztosan hozta a papírformát. Pergel Andrea: „Uraltuk a mérkőzést, és ilyen különbséggel is megérdemelten nyertünk. Azonban a helyzetkihasználásunkkal még mindig nem vagyok elégedett.” 

Almásfüzitő FC– FC Nagykanizsa 2-4 (1-2) Almásfüzitő, 50 néző. Jv.: Alafi. FC Nagykanizsa: Andor – Gergelics,, Németh, Szollár, Balassa, Sóstai, Szokol, Pintér (Molnár, 84.), Szabó, Vizi, Köröcz. Edző: Benedek József. Gólszerzők: Katona (45., 51.), illetve Szollár (18., 79.), Köröcz (22.), Németh (65.). A hangsúlyt a védekezésre helyező házigazda ellen szép gólokkal került megnyugtató előnybe a Kanizsa, mely két vesztes meccs után mindenképp pontokat szeretett volna szerezni az összecsapáson. Az első félidő utolsó percében egy lepattanó labdából szépített a Komárom-Esztergom megyei ellenfél, mely a második játékrész elején első és egyetlen végigvitt kontrája végén ki is egyenlített. A folytatásban a Kanizsa ismét kezébe vette az irányítást: a játék szinte végig az ellenfél térfelén zajlott, újabb zalai gólok érkeztek, és ha a vendégek kicsit jobban koncentrálnak, a különbség még nagyobb is lehetett volna. Benedek József: „Tartottunk kicsit a mérkőzéstől, és a szívvel-lélekkel küzdő hazaiak ellen nem is volt könnyű dolgunk. A viszonylag gyorsan kialakult kétgólos előny talán túlzottan is megnyugtatta a csapatot, de elismerés illeti a lányokat, hogy 2-2 után sem bizonytalanodtak el és újítani tudtak.” A Nagykanizsa számára most három hét szünet következik, lehet rendezni a sorokat, mielőtt október 29-én Csepelre látogat a csapat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában