Sporttörténelem: 2005-ben először láttak a nagykanizsaiak amerikai foci meccset élőben

– A mozgás szeretetével a nagykanizsai Zrínyi-iskolában Gayer Ildikó német és rajz szakos tanár "fertőzött meg" – mesélte Ferenc. – Még akkor a postán alakult egy természetjáró egyesület, akikkel több teljesítménytúrán szerepeltem. Elindultam hosszabb, olykor 25, majd 50 kilométeres távokon is. Nem csak hétvégén, hanem heti rendszerességgel jártuk ezt a kivételes dél-zalai vidéket. Lelkesedésem olyannyira nem csillapodott, hogy a titokzatos éjszakai barangolásokra is szívesen indultam el. Persze a lendülethez Ildi néni biztatása, jó társasága is kellett. Gyakran egy-két évvel idősebbekkel gyalogoltam végig az erdőket, mezőket.

Mozsolics Ferenc a középiskolában is még eljárt túrázni, illetve szabadidejében a barátaival focizott, kosárlabdázott mindezt hobbiként. Aztán a munka miatt néhány évre teljesen eltűnt az életéből a sport, a mozgás. Bár szerinte a fenyőterületeken végzett tevékenység felért egy edzőtermi tréninggel.

– Az amerikai foci meccseket 2003-ban kezdték el közvetíteni a televízióban Magyarországon és megtetszett – fogalmazott Ferenc. – A szabályok pontos ismerete nélkül azonnal kiderült: vérbeli csapatjáték. Annyira meggyőzött, hogy elkezdtem böngészni az interneten és magyar gárdákat kutattam. Hamar világossá vált, nem én voltam az egyetlen, s az egyik portál fórumán már egy nagykanizsai alakulatról írtak, ahol elkezdődött a mozgolódás. Baráti társaságnak indult, de gyorsan kiderült, hogy vannak vagy negyvenen. Ekkor csatlakoztam és kíváncsiságból elmentem a második edzésre október végén, metsző szélben és hidegben az Olajbányász stadion egyik hátsó edzőpályájára. Beléptem az öltözőbe a 185 centiméteres magasságommal, és akkor ott állt egy 198 centiméteres magas körülbelül 160 kilogrammos és egy két méter feletti ugyancsak hatalmas játékos. Majdnem kifordultam az ajtón, amikor belépett Horváth Zoltán a fürge, nem túl magas futó és akkor megnyugodtam, hogy nekem is lehet keresnivalóm közöttük.

Mozsolics Ferenc bevallotta: volt egy edzőjük, aki azt gondolta tudja a szabályokat, de még maguk a játékosok is tapogatóztak. Akkor ott az fogta meg igazán, amit a tévében is látott, hogy a csapategységre építenek. Ha egyetlen ember nincs összhangban a többiekkel, az alakulat képtelen jól mozogni és pontokat szerezni.

– Aztán megrendeltük az akkor formálódó Nagykanizsa Demons felszereléseit – folytatta. – Az eszközöket forgalmazó cég területi képviselője irányított bennünket a horvátországi Varasdra, ahol dolgozik egy amerikai foci edző. Az amerikai Chad Aaron Henry ekkor csatlakozott hozzánk és akkor 113 kilogrammosan az úgynevezett falba kerültem, védekező játékosként. Mivel elég jól tudtam angolul, közben tolmácsoltam is a tréner szavait. Aztán megalakult a sportági szövetség, s az idegennyelvi tudásomat ott kamatoztattam tovább. Ha már annyi időt töltöttem a fővárosban a társaim rábeszéltek, hogy végezzem el a játékvezetői képzést. Így is lett, megtaláltam ezen a poszton magam. Az első bajnokság 2005-ben indult és négy évig játszottam.

Nagykanizsán a Mindenki Sportpályáján 2005-ben játszottunk a Budapest Wolves rutinos együttesével. Ferenc szerint máig a legjobb emléke az a mérkőzés, hiszen pontosan 1284 darab jegyet értékesítettek, hiszen előtte a kanizsaiak még soha nem láttak amerikai foci meccset élőben. A sporttörténelmi pillanat nem sikerült épp a legjobban, ugyanis 72-0-ra kikaptak, de ez akkor keveseket érdekelt a csapatukban, ugyanis akkor indultak el az útjukon.

– Az aktív pályafutásomat követően még két évig játékvezetőként tevékenykedtem – tette hozzá. – Jó érzéssel töltött el az az időszak is, bár olykor magamra kellett szólnom, hogy már nem játékos vagyok. Összességében a második családomként tekintettem a srácokra, az együtt lejátszott mérkőzések, edzések mind kellemes élményként maradtak meg bennem. Ennyire motiváló környezettel másutt nem lehet találkozni, az amerikai foci sok energiával töltött fel.

Mozsolics Ferencnek mára a család az első, közben saját ipari villanyszereléssel foglalkozó vállalkozást visz és már csak a tévében követi az amerikai focit.

Mozsolics Ferenc a stafétát a nagykanizsai Jurkó Noémi kosárlabdázónak adta át.