Három zalai csapat a Magyar Kupában

2024.08.24. 09:00

A labdarúgó Magyar Kupa hétvégi, 2. fordulójában a legjobb 64 közé kerülés a tét

Zalát három csapat képviseli a legjobb 64 közé kerülésről döntő meccseken. Szombaton és vasárnap a második fordulót rendezik meg a labdarúgó Magyar Kupa országos főtábláján.

Varga Andor

Az FC Nagykanizsa (kékben Szanyi Krisztián vív meg egy fejpárbajt a Kaposvár elleni bajnokin) mindenképp szeretne továbbjutni a Magyar Kupában

Fotó: Szakony Attila

A legnehezebb feladat a Csesztregi KSE gárdájára vár, mely szombaton 15 órától hazai környezetben a Credobus Mosonmagyaróvár együttesét fogadja a labdarúgó Magyar Kupa aktuális fordulójában. A vendégek visszatérnek Zalába, hiszen az előző körben Teskándon nyertek 9-2-re és most is ők számítanak esélyesnek.

Tavaly még NB II-es vendégcsapat

– Ellenfelünk tavaly még az NB II-ben szerepelt, papíron a találkozó egyértelmű esélyesének számít - szögezte le Tamás Tamás, a zalai élvonal bajnoi címvédőjének edzője. Csapata ráadásul alig játszott még ebben a szezonban, hiszen két bajnokijukat is elhalasztották, egyetlen fellépésük alkalmával, az MK-ban Úrkúton győztek 4-2-re. - Nem így terveztük a szezon elejét, de nekünk is voltak gondjaink, ezért belementünk a Semjénháza és a Zalalövő elleni meccsek halasztásába is. Most pedig nem játszunk a bajnokságban, hiszen Zalaszentgrótra kellene utaznunk, de mindketten a kupában vagyunk érdekeltek. Az eltelt idő arra jó volt, hogy csaknem teljes a keretünk, egyedül a csapatkapitány Nagy Norbi fog hiányozni. Sok nézőre, jó hangulatra számítunk és nem adjuk fel a meccset: a labda gömbölyű és mindent meg fogunk tenni, hogy meglepetést okozzunk.

Délelőtt 10-kor Pécsett

Ugyancsak szombaton, és ráadásul szokatlan időpontban, délelőtt 10 órakor lép pályára Pécsett az FC Nagykanizsa. Az ellenfél az ugyancsak NB III-as PTE-PEAC lesz melyet két héttel ezelőtt, a bajnokságban 5-1-re vert a PMFC Stadionban Gabala Krisztián együttese.

- Természetesen szeretnénk továbbjutni. A Magyar Kupát sok mindenre lehet használni, nekünk is megvannak a célkitűzéseink, melyek erre a mérkőzésre vonatkoznak, vagy éppen hatással lehetnek a bajnokság egészére - mondta a dél-zalaiak trénere, aki kérdésünkre úgy reagált: a Kaposvár elleni bajnoki vereségen nem volt mit kiheverni, a sebek nyalogatása helyett sokkal fontosabb a jövő, ennek érdekében dolgoznak folyamatosan. Hozzátette: alakul a keret is, Baranyai rendbejött és a későn érkezett játékosok is már-már megfelelő állapotban vannak. - Egy-két hét és még talán egy-két játékos érkezése után kiegyenesedik minden - fogalmazott, illetve elmondta: a meccset nem a hőség, hanem a pécsi pálya foglaltsága miatt játsszák szombat délelőtt.

A következő körben jönnek "a nagyok"

Vasárnap délután, fél ötkor kezdődik viszont Zalaszentgróton a Balatonalmádi vendégjátéka: az ellenfél a Veszprém vármegyei bajnokságból érkezik.

- Tavaly megnyerték ezt a sorozatot, sőt, sikerrel vették az osztályozót is, ám pénzügyi okok miatt az NB III-at végül nem vállalták - mutatta be az ellenfelet Bencze Péter, a ZVFC trénere. - Erős, fiatal csapatról van szó, melynél voltak változások a nyáron, de utóbbit mi is elmondhatjuk magunkról. Teljes kerettel készülünk a találkozóra és megpróbálunk majd továbbjutni, hiszen a 64 között már az NB I és az NB II csapatai is csatlakoznak a mezőnyhöz, ott kifoghatnánk akár egy hazai nagy csapatot is. Nem engedhetjük el könnyen ezt a lehetőséget, ha már megyeis riválist sodort elénk  sorsolás és hazai környezetben játszhatunk.

Hosszabbítás is lehetséges

A teljesség kedvéért: a továbbjutás egy meccsen dől el, ha 90 perc után döntetlen az eredmény, akkor 2x15 perc hosszabbítás, majd szükség esetén büntetőpárbaj következik.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában