Az októberi világkupára 15 országból 28 együttes nevezett

2024.08.22. 08:30

A világ legjobb tekecsapatai Egerszegen

A világ legjobb tekecsapatait láthatják a szurkolók október 15. és 19. között Zalaegerszegen, a 35. csapat világkupa keretében.

Varga Andor

A 2013-as csapat vb-re külön pálya épült Egerszegen

Fotó: ZH-Archívum

Mint megírtuk: a viadal rendezésének jogát a Magyar Teke Szakági Szövetség (MTSzSz) nyerte el, majd a szervezet a lebonyolítással a Zala Megyei Teke Szövetséget (ZMTSz) bízta meg, melynek elnöke, Monostori Anita elmondta: a 15 országból érkező gárdák vetélkedését lebonyolítani nagy megtiszteltetés, lehetőség és felelősség egyben.

- A csapat világkupán való indulásra minden országból a női és férfi bajnokcsapat szerez jogot, de ezzel nem él mindenki, a nevezések alapján nálunk 28 együttes alkotja majd a mezőnyt - mondta Monostori Anita. - A földkerekség legjobb csapatait fogadjuk tehát, láthatjuk majd, hogy milyen a teke, amikor a legmagasabb nívón játsszák. Abban, hogy a nemzetközi szövetség Magyarországot választotta helyszínként, szerepet játszhatott, hogy jövőre nálunk, jelen állás szerint Budapesten rendezik majd meg a világbajnokságot, ez az októberi verseny tehát egyfajta tesztként is felfogható. Nagyon figunk igyekezni, hogy megfeleljünk az elvárásoknak és mindenki elégedett legyen a rendezéssel. Egy ilyen nívójú nemzetközi esemény nemcsak a tekés család tagjainak jelent sokat, de fontos esemény a város, sőt, talán a vármegye életében is.

Monostori Anita hozzátette: az örömbe egyetlen üröm vegyül, hiszen a vk mezőnyében nem lesz zalai csapat - hazánkat a férfi bajnok Szegedi TE és a legutóbb női aranyérmes Ipartechnika Győr SE képviseli.

Zalaegerszeg legutóbb 2013 tavaszán volt házigazdája nagy nemzetközi tekés seregszemlének, akkor U18-as és felnőtt csapat világbajnokságot rendeztek itt. Emlékezetes: arra a viadalra külön pályát építettek a Városi Sportcsarnokban - ezúttal hasonló beruházásra nem készülnek, a bajnokcsapatokat az Ifjúsági Sportcentrum tekecsarnoka várja.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában